Magyar idő szerint délelőtt befutottak a harcoló felek helyzetjelentései a kelet-ukrajnai frontról.
Az orosz védelmi minisztérium bejelentette, hogy az elmúlt 24 órában Harkiv körzetében megsemmisítettek két parancsnoki állást, egy elektronikus hadviselésre (azaz főképp az ellenfél kommunikációjának és irányított fegyvereinek megzavarására) szolgáló központot és egy Tocska-U ballisztikus rakétakilövőt, a várostól északra található Szuminál egy Buk-M1-es légelhárító rendszert, Donyeck ukránok által tartott részén pedig két lőszerraktárat. Az orosz fegyveres erők a minisztérium közleménye szerint egy nap alatt 480 ukrán katonával végeztek (amellett, hogy minden ilyen adatot érdemes fenntartásokkal kezelni, ez a szám nagyságrendileg nem tér el lényegesen az ukrán fél becsléseitől).
Szerhij Hajdaj, Luhasznk megye ukrán kormányzója a Telegramon azt írta, hogy Szeverodonyeckben „ádáz csata folyik minden egyes házért, mindennap többtucatnyi megszálló hal meg az utcai harcokban”. Hajdaj szerint a háború előtt 100 ezer lakosú városban már csak 10 ezer civil maradt, sokan köztük az Azot vegyiművekben próbálnak menedéket találni. Azonban Mariupolhoz hasonlóan itt is vészesen fogynak az ivóvíz- és élelmiszertartalékok, sok helyen nincs áram, a sérültek és betegek nem jutnak egészségügyi ellátáshoz.
A kormányzó nagy hatótávolságú tüzérségi eszközöket kért a harcok folytatásához, ugyanis – légi fölény híján – csak ezek segítségével lehet kiiktatni az ukrán csapatokat testileg-lelkileg felőrlő orosz tüzérséget. A Kelet-Ukrajnában zajló tüzérségi háború sajátosságairól egyébként itt olvashat részletesen.
(Guardian)