Az ENSZ szerint több mint 1300 civil halt meg Mariupolban

2022. június 16. – 19:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa, Michelle Bachelet szerint a Mariupolért folytatott harc során „súlyosan megsértették” a nemzetközi emberi jogokat. Az oroszok által elfoglalt város helyzetéről szóló jelentést ismertetve azt mondta, hogy a „tragédia” még messze nem ért véget, és a pusztítás teljes mértéke még mindig nem ismert. Az ENSZ eddig 1348 civil halálos áldozatot igazolt Mariupolban, de Bachelet szerint a civil áldozatok végső száma ennél több ezerrel magasabb lesz. A jelentések szerint több mint kétezer ukrán katona esett hadifogságba a városban. Arról, hogy milyen az élet az oroszok által „felszabadított” Mariupolban, ebben a cikkben írtunk.

Az ENSZ emberi jog szervezete (OHCHR) által csütörtökön közzétett legfrissebb jelentés szerint a háború kezdete óta legkevesebb 4481 civil halt meg Ukrajnában, 5565 civil pedig megsebesült. A legtöbb civil áldozatot a nehéztüzérségi lövedékek, a rakéta- és légicsapások okozták. Az OHCHR úgy véli, az áldozatok tényleges száma ennél jóval magasabb, az oroszok által megszállt területekről nem állnak rendelkezésre friss információk.

(Sky News)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!