Apja szerint a szeparatisták által halálra ítélt marokkói „zsoldos” valójában ukrán állampolgár, ezért járna neki a hadifogolystátusz

2022. június 13. – 18:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Múlt csütörtökön a donyecki oroszbarát szeparatisták halálra ítéltek három, az ukrán seregben szolgáló külföldi férfit „zsoldos tevékenységekért, valamint a hatalom megszerzésére és a Népköztársaság alkotmányos rendjének megdöntésére irányuló tevékenységért”. Az egyik halálraítélt, a 21 éves marokkói származású Brahim Saadunt még áprilisban fogták el. Apja szerint azonban a Kijevi Politechnikai Intézet (KPI) aerodinamikai és űrtechnológiai karán tanuló fia nem külföldi zsoldos, hanem ukrán állampolgárságú katona, aki megadta magát, így nemzetközi egyezmények értelmében kijárna a hadifogolystátusz.

Saadun egyetemi tanulmányai feltételeként 2020-ban egy évig szolgált az ukrán hadseregben ,ezt követően kapta meg az ukrán állampolgárságot, és az orosz invázió megindulása után jelentkezett fegyveres szolgálatra.

Egyébként az ukrán miniszterelnök-helyettes szerint a Kreml bábkormánya csak blöfföl a halálos ítéletek kiosztásával, és a szeparatisták előbb vagy utóbb elengedik, netán kicserélik majd a hadifoglyokat.

(Reuters)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!