Emmanuel Macron áprilisban ugyan magabiztosan nyerte a francia elnökválasztást, de az már akkor is látszott, hogy ez inkább a francia politikai rendszer jellegzetességeinek és az ellenzéki erők megosztottságának az eredménye, mint az elnök népszerűségének.
Sokáig hasonló történetnek ígérkezett a vasárnap rajtoló, kétfordulós törvényhozási választás is, aminek az első körét vasárnap, június 12-én tartják. A felmérések alapján úgy tűnt, az elnök közepes támogatottságú pártja, a nemrég Reneszánsz névre átkeresztelt formáció (amely korábban A Köztársaság lendületben néven futott) a stabil kormányzást támogató választási rendszer és a hagyományos középpártok visszaszorulása miatt relatíve alacsony országos szavazatarány mellett is többségre számíthat a nemzetgyűlésben, a francia parlament alsóházában.
A voksolás előtti napokban ugyanakkor úgy tűnt, ez nem biztos, hogy így lesz. Míg az áprilisi elnökválasztáson a szélsőjobb ereje miatt volt a vártnál szorosabb Macron győzelme, addig a júniusi választáson a baloldal feltámadása veszélyezteti az elnököt és pártját.
A friss közvélemény-kutatások alapján az egyesült baloldal, azaz a szocialisták, a zöldek, a kommunisták, valamint az előbbi három formáció sajátos ideológiai ötvözetének számító szélsőbalos Engedetlen Franciaország (LFI) választási koalíciója jelentősen megerősödött a szavazás előtt, és ezzel veszélybe sodorhatja Macronék többségét is.
Bár az nem valószínű, hogy a balos koalíció képes lesz kormányra jutni, mégis megnehezíthetik majd a kormányalakítást Macron pártja számára.
A két fél vetélkedésében pedig az is lehet, hogy a jobbközép Köztársaságiak lesznek a nevető harmadik fél. Eközben az áprilisi elnökválasztáson nagyot erősödő szélsőjobb a parlamentben továbbra is marginális marad.
Visszavették a balpopulizmust a szélsőjobbtól
Az állóvizet felrázó balos koalíció élén az áprilisi elnökválasztás első fordulójában 22 százalékkal – a 23 százalékot szerző szélsőjobbos Marine Le Pentől alig lemaradva – harmadik helyen végzett Jean-Luc Mélenchon, a francia balszél veteránja áll, aki nagy vehemenciával lovagolta meg kissé meglepő (bár nem példátlan) elnökválasztási eredményét, és 70 évesen a baloldal egyetlen karizmatikus vezéralakjává lépett elő.
Mélenchon az elnökválasztás után bejelentette, hogy ha már az elnöki tisztség nem lehet az övé, a miniszterelnöki posztot szeretné megszerezni. Miután a kormányfő személyéről a nemzetgyűlés dönt, ennek érdekében májusra összekovácsolta a négy balos pártot az Ökológiai és Szociális Új Népi Unió (Nouvelle Union Populaire Écologique et Sociale) fantázianevű választási szövetségbe, amely a NUPES rövidítés alatt fut.
Ez elemzők szerint egy jelentős taktikai győzelem Mélenchon részéről, bár az nem világos, hogy az összefogás mire lesz elég.
Mélenchonék klasszikus balpopulista programmal estek neki a szerintük elitista és a gazdagok érdekeit képviselő Macronnak: a nyugdíjkorhatár 60 évre csökkentését, 15 százalékos minimálbér-emelést, élelmiszerár-korlátozást és vagyonadót ígértek – szemben a technokrata Macronnal, aki korábban a nyugdíjkorhatár emeléséről és a szociális rendszer reformjáról (más szóval az állami transzferek csökkentéséről) beszélt.
A balos előretörést az infláció, különösen az üzemanyag- és energiaárak elszaladása is segítette – Franciaországban hiába volt európai összevetésben alacsony, 5,8 százalékos az infláció májusban, ez így is legalább három évtizedes csúcsot jelent. Míg az elnökválasztás előtt a szélsőjobbos Marine Le Pen lovagolta meg a francia köznyelvben vásárlóerő néven emlegetett témákat, most az egyesült baloldalnak sikerült ellepnie a médiát megoldási javaslataival.
A korábbi trockista Mélenchon népszerűségének az sem ártott, hogy – Marine Le Penhez hasonlóan – régi NATO-szkeptikus, és bár az ukrajnai orosz invázió alatt valamelyest moderálta magát, hagyományosan szereti a világ minden baját az Egyesült Államok számlájára írni, miközben az orosz, kínai vagy válogatott latin-amerikai diktatúrák emberi jogi helyzete vagy imperialista külpolitikai kalandjai nem nagyon hatják meg. Ahogy az sem zavarja a baloldali tábort, hogy Mélenchon karakteresen EU-szkeptikus, és egyebek mellett a „Franciaországot visszafogó” uniós szerződések újratárgyalását hangoztatta.
Kultúrharc, gyenge kampány
A külpolitikai téren az utóbbi hetekben amúgy is közeledtek egymáshoz a francia politikai paletta különböző szegmensei: miután Macron arról beszélt, hogy nem szabad megalázni Vlagyimir Putyin orosz elnököt, és gondolni kell a jövőbeli orosz–európai kapcsolatokra is az ukrán válság során, még Le Pen és Mélenchon is egyetértett vele.
Ennél többet nyom a latba, hogy Macron elnökválasztási győzelme ellenére már korábbi felmérésekből is kiderült: a franciák többsége nem akar szabad kezet adni neki, és úgy véli, hogy egy erős balos tábor tudná korlátozni az elnök népszerűtlen gazdasági programjának végrehajtását.
Macron eközben pont azzal támadja Mélenchonékat, hogy balpopulizmusuk felelőtlen és fenntarthatatlan, és a radikális baloldali (és jobboldali) pártok megerősödése felfordulást okozna Franciaországban és a világban.
A voksolás előtt Macron jobbról is kapott hideget és meleget, nemrég például abból is ügy lett, hogy egy Amerika-specialista liberális történészt nevezett ki oktatási miniszternek. Emiatt a francia jobboldal hirtelen elkezdett attól tartani, hogy Amerikából importált bűnös liberális eszmékkel fogják megfertőzni a gyerekeket abban az országban, ahol a fiatalok nagy része egyébként a szélsőbalos Mélenchonra és a szélsőjobbos Le Penre szavazott az elnökválasztáson.
A francia elnököt kísérő személyügyi botrányok egy jellemzően tragikus epizódja volt az is, amikor Macron frissen kinevezett szolidaritási miniszterének azért kellett hirtelen lemondania, mert nemi erőszakkal vádolták meg. Ennek árnyékában az sem sokat segített az elnök és pártja megítélésén, hogy Elisabeth Borne személyében harminc év után először neveztek ki női miniszterelnököt pár hete.
Az is visszatérő vélemény, hogy Macron hibát követett el, amikor a kampánytól való távolmaradásra kérte minisztereit, és maga sem volt kifejezetten aktív.
Bírálói szerint az elnök lefutottnak hitte a voksolást, és miközben a kormányzati munka napi ügyeivel volt elfoglalva, a baloldal leuralta a médiát.
Szoros szavazatarány
Az első fordulós listás szavazatok eloszlását illetően szoros eredményt jósolnak a felmérések, itt Macron pártját és szövetségeseit (akik közösen az Ensemble, azaz kb. Együtt név alatt futnak) és a balos összefogást is 26-28 százalék körülre mérik, míg Marine Le Pen Nemzeti Tömörülés pártja 20, a Köztársaságiak 11 százalék körüli eredményre számíthatnak.
Ugyanakkor a pontos eredmény megjóslása ennél jóval bonyolultabb dolog. A francia rendszerben a parlamenti mandátumokról – az elnöki poszthoz hasonlóan – kétfordulós választáson döntenek, ahol a második körbe csak a két, legtöbb szavazatot szerző jelölt jut be. (Ha egy jelölt megszerzi a leadott szavazatok 50 százalékát, egyúttal az adott körzetben választásra jogosultak legalább negyedének voksát, akkor az első fordulóban mandátumot szerez.)
Ez a rendszer meglehetősen egyenlőtlen mandátumeloszlást eredményez. Ha például egy egyéni körzetben hat jelölt indul, akkor akár már 20-30 százalékos eredménnyel is be lehet jutni a második fordulóba, ahol a nagyobb és jobb helyi hálózattal rendelkező pártok jobban tudnak mozgósítani. Az elnökválasztáson jellemzően 70 százalék felett van a részvételi arány, a nemzetgyűlési választásokon legutóbb az 50 százalékot sem érte el, ami hagyományosan szintén a kormánypártnak kedvez.
Emiatt például Marine Le Pen hiába ért el jó eredményeket az elnökválasztáson, pártja magas elutasítottsága, a jobboldal megosztottsága és a Nemzeti Tömörülés országos hálózatának gyengesége miatt eddig nem vált számottevő parlamenti erővé.
A másik oldalon a balos pártok közti ideológiai harcok és a balközép gyűjtőpárt, a szocialisták összeomlása azt jelentette, hogy az eredetileg a szocialista pártból indult, bár mára inkább a jobbközép felé tartó Macronnak a legutóbbi, 2017-es választáson nem kellett erős balos kihívástól tartania.
Így öt évvel ezelőtt Macron pártja az első fordulóban leadott voksok 32,3 százalékát szerezte meg, de a második forduló végére a parlamenti helyen 61 százalékát söpörte be.
A dolog nem véletlen, a rendszert pont azért alakították így, hogy a mindenkori elnök pártja könnyebben tudjon stabil kormánytöbbséget szerezni, és kisebb eséllyel kelljen „ellenzéki kormánnyal” küzdenie. Bár a cohabitationnak (kohabitáció, együttélés) nevezett jelenségre így is többször volt példa az 1980-as és 1990-es években, ezt egy 2000-es törvénymódosítással úgy próbálták orvosolni, hogy a parlamenti választást pár héttel az elnökválasztás utánra időzítették.
Változatos mandátumbecslések, nagy bizonytalanság
Ennek köszönhetően most sem valószínű, hogy a baloldal képes lesz kormánytöbbséget szerezni, jellemzően 150-200 közé teszik a potenciális mandátumszámukat az 577 fős nemzetgyűlésben. Viszont a balos koordináció jelentősen megnehezíti Macronék útját a többséghez: jóval nehezebb egyéni körzetet nyerni, ha az első fordulóban nem oszlanak négyfelé a baloldali szavazatok.
Az Ifop például a múlt héten még 275 és 310 közé tette Macron pártszövetségének mandátumszámát, de a voksolás hetében egy új felmérésben már 250 és 290 közötti sávra módosította a becslést, ami súlyos visszaesést jelent (a többséghez 289 mandátum kell).
Más közvélemény-kutatók jellemzően a 275-315 közötti sávot becsülték, azaz elég jelentős a bizonytalansági faktor a voksolás előtt.
Centrista–balos csatát valószínűsítenek a külföldön élő franciák szavazatai is. A francia nemzetgyűlésben 11 helyet tartanak fenn az ország határain kívül élők képviseletére, akik pár nappal korábban kezdik a szavazást. Ebből kilenc helyen az Együtt és a NUPES jelöltje jutott a második fordulóba, míg a baloldali pártoknak öt éve csak öt második fordulós szereplésre futotta a külföldi körzetekben. A macronista jelöltek nyolc helyen szerezték meg a legtöbb szavazatot, bár a külföldön élők demográfiai összetétele erősen az elnök pártjának kedvez.
A Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés a becslések szerint a 20 százalék körüli eredménnyel – a párt fent említett gyengeségei miatt – alig 50 helyhez juthat a parlamentben.
Csak fele ennyi szavazatra, de így is hasonló mandátumszámra számíthatnak a jobbközép Köztársaságiak, akik egyes jóslatok szerint a mérleg nyelvévé válhatnak az új nemzetgyűlésben. Ezen spekuláció alapja, hogy Macron jobbra tartásával a meggyengült A Köztársaságiak reálisabb koalíciós partnert vagy külső támogatót jelenthetnének, mint az elnöktől élesen elhatárolódó Mélenchon-féle baloldali egyesülés.
Az már egy másik kérdés, hogy a megtépázott jobbközép párt hajlandó lenne-e belemenni ebbe a szerepbe, különösen annak fényében, hogy Macron eddig is élénken csipegette le A Köztársaságiak jobbközép szavazóit, és alkalomadtán centristább politikusait is.
De az első forduló végeredménye előtt eleve nehéz megjósolni a jövőbeli mozgásokat. „Akár 40-50 hely is gazdát cserélget egy egy-két százalékpontos kilengés miatt, vagy a részvételi arány változása miatt. Nagyon törékeny dolgokról spekulálunk” – mondta az Ipsos közvélemény-kutató vezetője a mostani előrejelzésekről.