Szombati tudósításunkat az este fontosabb híreinek összefoglalójával zárjuk

2022. június 5. – 01:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva
  • Kigyulladt egy templom a kelet-ukrajnai Szvjatohirszknél, miután az ukránok szerint orosz találat ért egy kolostort, az oroszok az ukránokat vádolták a felgyújtásával. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint az oroszok pontosan tudták, mire lőnek, ki kellene zárni Moszkvát az UNESCO-ból.
  • A helyi ukrán vezetés szerint az oroszok minden erejükkel, minden tartalék bevetésével azon vannak, hogy elfoglalják a kelet-ukrajnai Szeverodonyecket, ahol az ukrán erők sikeres ellentámadásról számoltak be. Az oroszok viszont egyes ukrán egységek visszavonulásáról beszélnek.
  • Az ukrán tárgyalódelegáció egyik tagja azt mondta, addig nincs értelme tárgyalni Oroszországgal, amíg az orosz erőket vissza nem szorítják a lehető legközelebb az ukrán határ irányába, nem kapják meg a kért fegyvereket és nem erősítik meg az ukrán pozíciókat.
  • Ferenc pápa azt mondta, hogy hamarosan találkozik ukrán tisztviselőkkel, hogy átbeszélje velük egy ukrajnai látogatásának lehetőségét. A 85 éves egyházfő fel akarja keresni Ukrajnát, de szerinte ehhez meg kell választani a megfelelő időpontot.
  • Az Ukrajna melletti harcokhoz az országba érkező külföldi önkénteseket tömörítő Nemzetközi Légió Ukrajna Védelméért bejelentette egy német, egy holland, egy ausztrál és egy francia önkéntes halálát.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!