Az oroszok szerint légicsapásokat mértek Mikolajivra és Donbász régióra

2022. május 22. – 12:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Orosz légicsapások érték Mikolajivot és Donbász régióját, ahol katonákat, parancsnoki központokat, lőszerraktárakat vettek célba, állította vasárnap az orosz védelmi minisztérium.

Az orosz védelmi minisztérium szerint a levegőből indított rakéták három parancsnoki központot és négy lőszerraktárt találtak el a Donbászban, Mikolajiv mellett pedig egy mobil drónelhárító rendszert.

Az oroszok szerint a rakéták és tüzérségi csapások 583 olyan területet találtak el, ahol csapatok és ukrán katonai felszerelések gyülekeztek, 41 ellenőrző pontot, 76 tüzérségi és aknavetős egységet lőttek tüzelőállásban.

Az oroszok március végén mondták, hogy erőiket átcsoportosítják Donbász régióra, hogy befejezzék a szakadár Donbász régió felszabadítását. Mikolajivban márciusban a Telex is járt, helyszíni tudósításunkat itt tudja elolvasni. (Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!