Megint szokatlan dolog történt az orosz állami tévében

2022. május 20. – 12:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Frantsz Klincsevics szenátor arról beszélt az orosz köztévében, hogy Oroszország azért halad lassan az ukrajnai „különleges katonai művelettel”, mert Moszkva erői „pontosan olyan mentalitású katonák ellen harcolnak, mint a mieink”.

Szerinte azért haladnak „meglehetősen nehezen”, mert az ellenségnek van „az egyik legerősebb és legjobban kiképzett hadserege”, úgy fogalmazott „orosz katonák és tisztek ellen harcolunk”. Hozzátette, nem akar senkit megbántani a kijelentésével.

Néhány napja egy nyugalmazott orosz ezredes adott meglepően őszinte értékelést az állami csatornán a háborúról, arról beszélt, hogy az ukrán katonák rendkívül motiváltak és készek meghalni a hazájukért. Mihail Hodarjonok szerint az ukrán csapatok demoralizálódásáról szóló orosz jelentések csak egyedi esetek, és nem az általános hangulatot jelzik.

Egyúttal óva intett attól, hogy Oroszország rakétákkal fenyegesse a NATO-hoz csatlakozni szándékozó Finnországot. „Elvégre katonai-politikai helyzetünk legfőbb hiányossága, hogy bizonyos értelemben teljes geopolitikai elszigeteltségben vagyunk, és hogy – bármennyire is nehéz ezt beismerni – gyakorlatilag az egész világ ellenünk van” – mondta.

Többnyire a kevésbé önkritikus hangok szoktak megjelenni az orosz közmédiában, áprilisban például sátánista nyugati összeesküvéssel magyarázták a kramatorszki vasútállomás rakétázását, pár hete pedig már ott tartottak a sztálinizmus visszasírásában, hogy „egy Berija-típusú menedzserre lenne szükség”. De az is nagy hullámokat keltett, amikor egy orosz filmrendező sterilizációval fenyegette a háborút ellenzőket az orosz köztévében.

(BBC)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!