Németország kétmilliárd eurós katonai segélyt hagyott jóvá, a legnagyobb részét Ukrajna kapja

2022. április 16. – 10:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A német kormány szóvivője azt mondta, hogy az érintett minisztériumok már két héttel ezelőtt elvi megállapodást kötöttek a katonai segélyre szánt források jelentős növeléséről. A múlt héten a teljes összeget kétmilliárd euróban határozták meg. Christian Lindner német pénzügyminiszter bejelentette, hogy az összeg nagy részét Ukrajna kapja.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!