Oklahomában mostantól csak az anya életének megmentése indokolhatja a terhesség megszakítását

2022. április 12. – 23:35

Másolás

Vágólapra másolva

Kevin Stitt oklahomai republikánus kormányzó aláírta kedden azt a törvényt, amely csak akkor engedélyezi az abortuszt a tagállamban, ha azt az anya életének megmentése indokolja. Az abortuszt végzőt akár tíz évi börtön- és 100 ezer dollár pénzbüntetésre is ítélhetik, de az anya nem büntethető.

– írta kedd este az MTI. A törvény nemi erőszak vagy vérfertőzés esetén sem tesz kivételt.

Ez a döntés illeszkedik abba a tendenciába, hogy egyre több, republikánus vezetésű tagállamban nyirbálják meg az abortuszhoz fűződő jogokat, abban a reményben, hogy a konzervatív többségű (az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő) legfelsőbb bíróság hamarosan felül fogja vizsgálni a csaknem ötven éve érvényben lévő, a művi terhességmegszakításra vonatkozó döntését. A tendencia azonban nem korlátozódik az Egyesült Államokra; Lengyelországban óriási társadalmi felháborodást váltott ki a nők életét követelő radikális abortusztilalom.

A törvény megszövegezésében résztvevő Nathan Dahm republikánus szenátor kijelentette: „az országban a mienk lett a legerősebb életpárti törvény”. Az ilyen versengésnek azért tulajdonítanak jelenséget a republikánusok, mivel az abortusztilalom az elmúlt évtizedek egyik legmarkánsabb jobboldali kultúrharcos ügyévé vált.

A terhességmegszakításhoz fűződő jogokért küzdők már jelezték, hogy jogi úton megtámadják a jogszabályt, ugyanis szerintük az alkotmányellenes. Az elmúlt években egyébként több példa volt már arra, hogy egy szövetségi bíróság alkotmányellenesnek ítélt hasonlóan szigorú törvényt éppen Oklahomában, de más tagállamokban is.

Azonban az abortusz ellen harcba szálló politikusokat bátorítja, hogy a legfelsőbb bíróság január elején hagyta érvényben azt az új texasi törvényt, tiltja az abortuszt a magzati szívhang (általában a hatodik hétre tehető) észlelése után, és akkor sem engedélyezi, ha az anya nemi erőszak áldozata volt, vagy fennáll a vérfertőzés lehetősége. A törvény egy sajátos jogi csavarral kerüli meg az abortuszt női alapjogként elismerő 1973-as Roe v. Wade legfelsőbb bírósági döntést, és magánszemélyek kezébe helyezi az abortuszgyanús esetek felismerését és feljelentését – 10 ezer dollár jutalmat kaphat az a magánember, aki az ügyészséget hozzásegíti egy sikeres perhez abortuszt végző orvos vagy bárki ellen, aki a művi terhességmegszakításhoz segítséget nyújtott.

A texasi törvény a szomszédos államokban valóságos abortuszturizmust eredményezett, az érintett Oklahoma törvényhozóinak is ez a jelenség volt az egyik érvük a szigorítás mellett.

A texasi abortusztörvényről és a terhességmegszakítás amerikai ellehetetlenítésének tendenciájáról ebben a cikkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!