Hatályban marad a texasi abortusztörvény a fellebbviteli bíróság döntése után is

2022. január 18. – 11:14

Másolás

Vágólapra másolva

Az amerikai fellebbviteli bíróság hétfő este 2-1 arányban átengedte az állam legfelsőbb bíróságának a texasi abortusztörvény megtámadását, ami attól a ponttól tiltja az abortuszt, hogy kimutatható a szívműködés. Ez annyit jelent, hogy az ország legszigorúbb abortusztörvénye egyelőre érvényben maradhat, írja az Axios.

A republikánusok által kinevezett Edith Jones és Kyle Duncan körzeti bírák azt írták, hogy döntésük összhangban van az amerikai legfelsőbb bíróság döntésével, amely a múlt hónapban engedélyezte, hogy a texasi törvény érvényben maradjon.

A jogszabály tiltja az abortuszt a magzati szívhang észlelése után, ami általában a hatodik hét, illetve akkor sem engedélyezi, ha az anya nemi erőszak áldozata volt, vagy fennáll a vérfertőzés lehetősége.

Az amerikai legfelsőbb bíróság nem döntött érdemben a texasi törvényről, de a bírák döntésükkel lehetőséget adtak az alsóbb fokú bíróságoknak, hogy eldöntsék, alkotmányos-e a törvény. A Center for Reproductive Rights, ami a klinikákat képviseli az ügyben azt mondta, a bíróság legutóbbi döntése nincs összhangban az amerikai legfelsőbb bíróság döntésével.

Azzal vádolták a texasi hatóságokat, hogy késleltetési taktikát alkalmaznak, hogy megakadályozzák az abortuszszolgáltatókat abban, hogy „egyszer és mindenkorra kimondják, a törvény alkotmányellenes”.

„Ennek eredményeként a texasiaknak továbbra is több száz kilométert kell utazniuk, hogy abortuszellátáshoz jussanak, és azok, akiknek erre nincs módjuk, kénytelenek lesznek kihordani a gyermeküket”

– mondta Nancy Northup, a csoport elnök-vezérigazgatója.

John Seago, a Texas Right to Life abortuszellenes csoport törvényhozási igazgatója korábban a Texas Tribune-nak azt mondta, amíg a bonyolult jogi csatározások folynak, nekik minden nap győzelem.

Texasban az abortuszt 2021. szeptember elseje óta tiltják törvényileg, ami elé nem gördített akadályt a konzervatív többségű szövetségi legfelsőbb bíróság sem, ez pedig újra háborút indított az abortuszpártiak és az abortuszellenesek között.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!