Texasban mostantól törvényileg tiltják az abortuszt a terhesség hatodik hetétől

2021. szeptember 01. – 17:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szerdán kora reggel lépett hatályba az az ellentmondásos törvény Texasban, ami a terhesség hatodik hete után megtiltja az abortuszt. A törvény elfogadása ellen több jogvédő szervezet is sürgősségi kérelmeket nyújtott be, de a Legfelsőbb Bíróság és a szövetségi fellebbviteli bíróság is figyelmen kívül hagyta azokat, írja a CNN.

A törvény bírósági beavatkozás hiánya miatt lépett hatályba, és az egyik legszigorúbb jelenleg az országban. Többek közt azért problémás, mert a hatodik hétben még nem feltétlenül tudja valaki, hogy terhes-e vagy sem, és nemi erőszak vagy vérfertőzés esetén sincs kivétel alóla, csak „orvosi vészhelyzetekben”. Azt is leszögezik a törvényben, hogy magánszemélyek polgári pert indíthatnak bárki ellen, aki megsérti a törvényt, és segít egy abortuszt kérő terhes személynek.

Az abortuszjogokért küzdő szervezetek azt kérték az igazságszolgáltatóktól, hogy a jogi viták lezárásáig akadályozzák meg, hogy hatályba lépjen a tilalom, mert az „azonnal és katasztrofálisan csökkentené az abortuszhoz való hozzáférést Texasban”, illetve rengeteg abortuszklinika bezárását eredményezné. Azzal érveltek, hogy ha a törvény hatályba lép, azzal a texasi abortuszos páciensek legalább 85 százalékának ellátását akadályoznák meg.

„Hogy végül mi lesz ezzel a törvénnyel, azt még meg kell várni, de most a bírák a tétlenségükkel egy ideig biztosan érvényben hagyták a Roe kontra Wade döntés óta legszigorúbb abortuszkorlátozást”

– mondta a CNN elemzője, a Texasi Egyetem jogi karának professzora, Steve Vladeck.

A Roe kontra Wade egy 1973-ban meghozott, az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának mérföldkőnek számító döntése volt, amelyben a bíróság kimondta, hogy az Egyesült Államok alkotmánya védi a terhes nők szabadságát, hogy túlzott kormányzati korlátozás nélkül dönthessenek az abortuszról. A döntés számos amerikai szövetségi és állami abortusztörvényt megsemmisített, és folyamatos országos vitát váltott ki az Egyesült Államokban arról, hogy legális legyen-e az abortusz, és milyen mértékben, ki döntsön annak jogszerűségéről, milyen módszereket alkalmazzon a Legfelsőbb Bíróság a bíráskodásban, és mi legyen a vallási és erkölcsi nézetek szerepe a politikai szférában.

Az ügyre akkor fog várhatóan újra sor kerülni, amikor a bírák a következő ciklusban egy Mississippi állambeli törvény alkotmányosságáról hoznak döntést, ami a 15. héttől tiltja az abortuszt.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!