Dmitro Kuleba: Nem sáfárkodunk emberekkel, területtel és szuverenitással

2022. március 28. – 21:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ukrán külügyminiszter hétfőn elmondta, mindent meg fog tenni azért, hogy tűzszünetet kössenek az oroszokkal, de hozzátette, hogy Zelenszkij egyértelmű határokat húzott a tárgyalások előtt. Ennek értelmében tehát sem embereket, sem területet, sem pedig szuverenitást nem fognak átadni az oroszoknak. Hétfőn több magas rangú ukrán tisztviselő beszélt arról, hogy semmi olyanba nem mennek majd bele, ami területi veszteségekkel járhat.

Vasárnap még arról volt szó, hogy hétfőn kezdődik majd az orosz-ukrán tárgyalások következő köre, hétfőn azonban a Kreml azt közölte, kedden ülnek majd le a felek. Vlagyimir Putyin orosz elnök és a török elnök, Recep Tayyip Erdoğan abban egyezett meg, hogy Isztambul lesz a házigazdája a béketárgyalásoknak, amelyek a remények szerint tűzszünethez vezethetnek el Ukrajnában.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!