Hónapokig követte egy volt FSZB-ügynök Putyin meggyilkolt riválisát, Borisz Nyemcovot

2022. március 28. – 22:09

Hónapokig követte egy volt FSZB-ügynök Putyin meggyilkolt riválisát, Borisz Nyemcovot
Borisz Nyemcov újságírók előtt még 2012-ben egy moszkvai ellenzéki tüntetésen – Fotó: Natalia Kolesnikova / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Egy éven keresztül követte egy merénylőosztaghoz kapcsolódó orosz kormányzati ügynök azt a Borisz Nyemcovot, aki ellen még 2015-ben követtek el merényletet a Kreml közvetlen közelében, írja újságíróinak oknyomozása alapján a BBC. Az ellenzéki politikus a kilencvenes években Oroszország miniszterelnök-helyettese is volt, és sokáig Borisz Jelcin elnök egyik esélyes utódjelöltjének is tartották – egészen Vlagyimir Putyin megjelenéséig.

2000 után Nyemcov az orosz politika peremére szorult, de rengeteg kampányt vitt aktív politikusként főleg korrupciós ügyekben, 2014-ben pedig nyíltan elítélte az Ukrajna elleni orosz támadást.

2015. február 27-én, egy háborúellenes tüntetés előtt néhány nappal viszont agyonlőtték a Kremlbe vezető Bolsoj Moszkovreckij hídon. Ez volt Putyin hatalomra kerülése óta a legjelentősebb politikai gyilkosság.

Az eset után igen hamar letartóztattak öt csecsen férfit – őket később börtönbe is zárták a gyilkosság miatt. A hivatalos nyomozás azonban megválaszolatlanul hagyta azt a kérdést, hogy ki rendelte el a gyilkosságot, és miért.

Tizenhárom útjára kísérte el az ügynök Nyemcovot

A BBC a Bellingcat és a The Insider oknyomozóportálok munkatársainak segítségével bizonyítékokat talált arra, hogy a gyilkosságot megelőző hónapokban Nyemcovot szorosan követte egy titkos merénylőosztaghoz kapcsolódó kormányzati ügynök, Valerij Szuharev. A tiszt korábban az orosz titkosszolgálatnál, az FSZB-nél szolgált.

A kiszivárgott vonat- és repülőjegy-foglalási adatok alapján legalább 13 utazáson keresztül követték az ellenzéki politikust egész Oroszországban – ezek a foglalások fellelhetőek az FSZB adatbázisában, a Magisztralban.

A Bellingcat ügyvezetője szerint az FSZB Magisztral nevű adatbázisa kétélű kard, hiszen bár folyamatosan meg tudják vele figyelni a célszemélyt, a politikai rendszer korrupciója miatt a titkosszolgálati adatok bármikor kikerülhetnek innen a feketepiacra és így akár az oknyomozó újságírók elé is.

Virágokat helyeznek a Borisz Nyemcov ellen elkövetett merénylet hetedik évfordulóján a gyilkosság helyszínére – Fotó: Alexander Nemenov / AFP
Virágokat helyeznek a Borisz Nyemcov ellen elkövetett merénylet hetedik évfordulóján a gyilkosság helyszínére – Fotó: Alexander Nemenov / AFP

A BBC a nyomozás során így felhasznált olyan adatokat is, melyeket olyan személyektől kaptak ingyen, akiknek hozzáférésük van az FSZB adatbázisához. Ez alapján Szuharev utolsó munkája 2015. február 17-én volt, mindössze tíz nappal a Nyemcov elleni merénylet előtt.

Szorosan követte a Navalnij elleni merényletet is

Az FSZB adatai alapján az újságírók bizonyítékokat találtak arra is, hogy az orosz titkosszolgálaton belül létezik egy olyan bérgyilkos osztag, amelyet kifejezetten a Kreml ellenfeleinek levadászására vetnek be. Ennek lehetett tagja Szuharev is, aki órákra, percekre pontosan követte Nyemcov utazásait – volt olyan repülőút, amire tíz perccel a politikus jegyfoglalása után vásárolt jegyet.

Szuharev egyébként nem mezei ügynök volt, a Bellingcat ugyanis korábban kapcsolatba hozta őt merényletkísérletekkel két prominens ellenzéki politikus ellen is. Az első célpont Nyemcov barátja és pártfogoltja, Vlagyimir Kara-Murza volt, akit kétszer is megmérgeztek, de mindkét alkalommal túlélte a támadást.

A másik a nemzetközileg is ismert Alekszej Navalnij volt, akit 2020-ban támadtak meg novicsok idegméreggel – a politikust követő FSZB-különítmény pedig szoros kapcsolatban állt Szuharevvel.

Alekszej Navalnij 2021. február 2-án egy moszkvai bíróság előtt, nem sokkal azután, hogy Oroszországba való hazatérése után őrizetbe vették – Fotó: Moscow City Court press service / AFP
Alekszej Navalnij 2021. február 2-án egy moszkvai bíróság előtt, nem sokkal azután, hogy Oroszországba való hazatérése után őrizetbe vették – Fotó: Moscow City Court press service / AFP

A hatóságok az oknyomozó újságírók megkeresésére tagadták, hogy bármi közük lenne a politikus meggyilkolásához. Míg az FSZB nem reagált a BBC megkeresésére, a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov azt mondta a brit közmédiának: „Semmi köze az orosz kormányzatnak ehhez az egészhez. Úgy tűnik, ez is csak egy újabb koholmány.”

Navalnij egyébként még életben van, igaz, már több mint egy éve ül börtönben – nemrég újabb kilenc évre ítélték csalás miatt az orosz hatóságok. Szóvivője, Kira Jarmis még március közepén járt Budapesten, a vele készült interjúnkat Oroszország politikai helyzetéről itt olvashatja.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!