Unicef: Minden második ukrajnai gyereknek el kellett hagynia az otthonát

2022. március 24. – 09:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ENSZ Gyermekalapja, az Unicef szerint már minden második ukrajnai gyereknek el kellett hagynia az otthonát a háború miatt. „Ez elképesztő. A háború egy hónappal ezelőtti kezdete óta az országban élő minden egyes fiú és lány közül minden másodiknak el kellett hagynia az otthonát. Ilyen helyzetet emberemlékezet óta nem láttunk, és szinte lehetetlen kezelni” – mondta James Elder, az Unicef szóvivője a CNN-nek. Elder elmondta, hogy az Unicef takarókat, víztisztító tablettákat, generátorokat, orvosi felszereléseket és szülészeti eszközöket próbál eljuttatni Ukrajnába. „Ha nem ér véget a háború, ha nem szűnnek meg a válogatás nélküli támadások, akkor még több gyereknek kell elhagynia az otthonát” – tette hozzá a szóvivő.

(CNN)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!