Már az oroszok osztanak segélyt Mariupol egyes részein, és azt üzenik, „Oroszország örökre itt marad”

2022. március 24. – 23:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Mintegy 2700 ember hagyhatta el csütörtökön az ostromlott és lerombolt Mariupol városát, közölte az ukrán miniszterelnök-helyettes.

Irina Verescsuk azonban azzal vádolta Oroszországot, hogy az elmúlt három napban blokkolta a városba érkező humanitárius segélyszállítmányokat. Ezzel egybehangzóan az Egészségügyi Világszervezet is azt közölte, hogy nem tudta elérni Mariupolt.

Oroszország átvette az irányítást a város egyes részein, és a Reuters tudósítása szerint az egyik ilyen területen több száz lakosnak adtak segélyt.

Az oroszbarát szeparatista média szerint a helyszínen Denis Puszilin, az oroszok által támogatott donyecki szeparatista enklávé vezetője, valamint a Putyin-féle Egységes Oroszország párt egyik tisztviselője, Andrej Turcsak tartózkodott.

Turcsak azt írta a Telegram csatornáján, hogy Oroszország újjáépíti Mariupolt, de hozzátette: „Ne tévedjetek, Oroszország örökre itt marad.” (BBC)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!