Lukasenko: 3. világháborút jelentene a békefenntartók Ukrajnába küldése

2022. március 24. – 22:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kiválthatja a harmadik világháborút, ha nyugati békefenntartókat telepítenének Ukrajnába, mondta Alekszandr Lukasenko, Belarusz tekintélyelvű vezetője.

„A helyzet nagyon súlyos és nagyon feszült” – mondta Lukasenko az Associated Press jelentése szerint.

A lengyel kormánypárt vezetője a múlt héten azt mondta, hogy nemzetközi békefenntartó missziót kell küldeni Ukrajnába, és meg kell adni neki a védekezéshez szükséges eszközöket. A NATO csütörtöki ülésén arról született döntés, hogy nem mennek nyugati katonák Ukrajnába, azaz a lengyel javaslatból nem lett semmi, de Lukasenko azért jelezte, mit lenne, ha mégis mennének nyugati katonák Ukrajnába, akár csak békefenntartóként is.

Vlagyimir Putyin orosz elnök már az ukrajnai orosz invázió kezdetén arra figyelmeztetett, hogy Moszkva katonai akciójába bármilyen külföldi beavatkozás azonnali orosz választ vált ki, amely soha nem látott következményekhez vezetne.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán a lengyel javaslattal kapcsolatos kérdésre azt mondta: „Nagyon meggondolatlan és rendkívül veszélyes döntés lenne”.

Peszkov azt mondta, hogy az orosz és a NATO-erők közötti esetleges érintkezés „egyértelmű következményekkel járhat, amelyeket nehéz lenne helyrehozni”. (Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!