Az ENSZ a civilek védelmét és a segélyek biztosítását, és a háború leállítását követeli

2022. március 24. – 17:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ENSZ közgyűlése új, nem kötelező erejű határozatot fogadott el, amely Oroszország ukrajnai háborújának azonnali leállítását, valamint a civilek védelmét és a segélyek útjának biztosítását követeli.

Az ENSZ New York-i központjában tartott szavazáson 140 ország szavazott igennel, 38 pedig tartózkodott.

Öt ország szavazott az intézkedés ellen – Oroszország, Szíria, Észak-Korea, Eritrea és Belarusz.

Március elején már elfogadtak egy határozatot, amely hasonlóképpen követelte Oroszországtól az erőszak azonnali beszüntetését. (BBC)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!