A NATO megerősíti a keleti szárnyát, új harccsoportot küldenek Magyarországra

2022. március 24. – 14:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A NATO vezetői megállapodtak arról, hogy megerősítik védelmi erőiket keleten, válaszul Oroszország ukrajnai inváziójára. „Aktiváltuk a NATO védelmi terveit, és 40 ezer katonát helyeztünk el keleti szárnyunkon” – jelentették Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a brüsszeli csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatón. Stoltenberg azt mondta, hogy négy új harccsoportot küldenek Magyarországra, Szlovákiába, Bulgáriába és Romániába.

A NATO-főtitkár kijelentette, hogy lényegesen több szárazföldi erő fog állomásozni a szövetség keleti részén, magasabb készültségi fokon. A levegőben több repülőgépet fognak bevetni, a tengeren pedig csapásmérő csoportok, tengeralattjárók és harci hajók lesznek állandó jelleggel. Stoltenberg szerint a katonai mellett a kibervédelmet is megerősítik, és a NATO segíteni fogja Ukrajnát a nukleáris és biológiai fenyegetések elleni védekezésben.

Jens Stoltenberg – Fotó: Gonzalo Fuentes / Reuters
Jens Stoltenberg – Fotó: Gonzalo Fuentes / Reuters

Stoltenberg szerint a NATO-szövetségesek összehangolják erőfeszítéseiket az energiabiztonság terén. Ez magában foglalja az ellátási források diverzifikálását és az orosz olajtól és gáztól való függőség csökkentését. Kínáról kérdezve azt mondta, a NATO üzenete az, hogy csatlakozzanak a világ többi részéhez, és ítéljék el az Ukrajna elleni „brutális háborút”, és ne támogassák Oroszországot gazdasági vagy katonai eszközökkel.

„Intézkedéseink továbbra is megelőző jellegűek, arányosak és nem eszkalációs jellegűek. Az euroatlanti biztonságot évtizedek óta fenyegető legsúlyosabb fenyegetés miatt jelentősen megerősítjük hosszabb távú elrettentési és védelmi pozícióinkat, tovább fejlesztjük a hiteles elrettentés és védelem fenntartásához szükséges készenléti erőket” – áll a NATO közleményében.

(BBC)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!