Orbán Viktor a központi tranzitváróban

2022. március 22. – 09:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva
Orbán a tranzitváróban – Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI
Orbán a tranzitváróban – Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

Orbán Viktor miniszterelnök kedd reggel ellátogatott a budapesti BOK csarnokban a kormány által a karitatív szervezetekkel együttműködve az ukrajnai menekülteknek létesített központi tranzitváróba, jelentette az MTI.

A központi tranzitváró hétfőn nyitott meg, ezzel párhuzamosan kiürítették a Keleti és a Nyugati pályaudvart, ahol eddig a civilek és a segélyszervezetek látták el a Budapestre érkező ukrajnai menekülteket a háború kitörése óta eltelt három hétben. A tranzitváró megnyitását pénteken jelentette be a Miniszterelnökség.

Próbáltuk megnézni, hogyan néz ki belülről a tranzitváró, de a budapesti kormányhivatal munkatársai kétszer is udvariasan távozásra szólítottak fel minket, így nem fotózhattunk, és a menekültekkel sem beszélhettünk. Hétfői cikkünket itt olvashatják.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!