
Pénteken közölte a Miniszterelnökség, hogy tranzitvárót alakít ki a Fővárosi Védelmi Bizottság – azaz a katasztrófavédelem budapesti kirendeltsége – az Ukrajnából a háború elől menekülők számára a Keleti pályaudvar melletti BOK „B” csarnokban hétfőtől, ahol a menekültek az ígéret szerint minden szükséges szolgáltatást megkaphatnak.
Azonban ezzel párhuzamosan a kormány a pályaudvarok kiürítéséről is döntött, a menekülteken kívül vasárnap éjfélre a civileknek és önkénteseknek is el kellett hagyniuk a létesítményeket – elvileg a tranzitzónákon belül folytathatják munkájukat. A kiürítés meg is történt, hétfő hajnali ötkor már egy elhagyatott váróteremmel találkoztunk.
Minden fontos információ az orosz-ukrán háborúról egy helyen.
Közvetítések, helyszíni tudósítások, összefoglalók, elemzések.