Stryker páncélozott harcjárművekkel felszerelt gyalogos századot küld az USA Bulgáriába

2022. március 19. – 13:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Államok beleegyezett, hogy Stryker páncélozott harcjárművekkel felszerelt gyalogos századot vonultat fel Bulgáriában a NATO harccsoportja keretében a szövetség keleti felének erősítésére Ukrajna orosz lerohanása után – jelentette be szombaton Kiril Petkov bolgár kormányfő.

„Az Egyesült Államok beleegyezett a Stryker-század felvonultatásába. Ez erős jelzés valamennyi NATO-szövetségesünk számára” – mondta Petkov szombati szófiai sajtótájékoztatóján, melyet Llyod Austin amerikai védelmi miniszterrel közösen tartott. Bulgária, amely Moszkva szoros szövetségese volt a hidegháború idején, azóta azonban az Európai Unió és a NATO tagállama lett, legfeljebb ezer fős harccsoportot hoz létre a NATO Európai Szövetséges Főparancsnoksága alatt. A harccsoportban várhatóan más szövetséges államok katonai is részt vesznek, írja az MTI.

Amerikai Stryker páncélozott jármű Észtországban a Saber Strike hadgyakorlaton 2022. március 10-én – Fotó: Ints Kalnins / Reuters
Amerikai Stryker páncélozott jármű Észtországban a Saber Strike hadgyakorlaton 2022. március 10-én – Fotó: Ints Kalnins / Reuters

„Szerettem volna hangsúlyozni a bejelentés fontosságát: Bulgária többnemzetiségű NATO-harccsoportot állít fel és vezet. Ez fontos lépés és teljes mértékben támogatjuk” – mondta Llyod Austin. Petkov közölte, hogy Bulgária továbbra is küld humanitárius segélyt Ukrajnába, és fogad a háború elől menekülő ukránokat, de egyelőre nem tervez fegyvereket küldeni Kijevnek, mivel a Fekete-tenger partján fekvő ország túl közel van a konfliktushoz.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!