Tizenegy oroszbarát politikai pártot tiltott be Ukrajna

2022. március 20. – 05:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Zelenszkij ukrán elnök vasárnap bejelentette, hogy 11 politikai párt tevékenységét korlátozzák mindaddig az országban, amíg a hadiállapot tart. A pártok közül néhányat azzal vádol Ukrajna, hogy közvetlen kapcsolatban is áll az orosz állammal.

Az elnök több párt nevét jelentette be. Köztük szerepelt az Ellenzéki Platform – Az Életért is, amely az egyik legnagyobb oroszbarát párt, képviselői is vannak a parlamentben. Az ukrán igazságügyi minisztérium azonnali hatállyal intézkedett a tilalom érvényesítésében.

(bbc)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!