Kína szerint „az idő majd igazolja”, hogy jó helyre álltak az orosz-ukrán háborúban, amikor nem ítélték azt el

2022. március 20. – 06:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vang Yi kínai külügyminiszter vasárnap arról beszélt, hogy majd az „idő bebizonyítja, hogy Kína a történelem helyes oldalán állt” az ukrajnai háborúval kapcsolatban. Kína az egyetlen nagy ország, amely nem bírálta Oroszország ukrajnai invázióját. Az „invázió” szót sem használták eddig.

A külügyminiszter arról beszélt, „független ítéleteket hoznak” és nem fognak „külső nyomást elfogadni”. Lö Jü-cseng kínai külügyminiszter-helyettes szombaton egy pekingi biztonsági fórumon „egyre felháborítóbbnak” nevezte az Oroszországgal szembeni nyugati szankciókat. Ő is a történelemkönyvet vette elő érvelésében, mondván, „a történelem újra és újra bebizonyította, hogy a szankciók nem képesek megoldani a problémákat”.

(cnn)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!