Egy ukrán lap szerint Mariupol több ezer lakóját Oroszország távoli városaiba szállítják

2022. március 19. – 20:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

2370

Ez a bejegyzés egy közvetítés része.

Tovább a közvetítéshez

A Kyiv Independent azt írja, hogy a mariupoli városi tanács azt közölte, az orosz erők helyi lakosok ezreit költöztetik Oroszországba. A civileket először táborokba viszik, ahol ellenőrzik az irataikat és a telefonjukat, majd közülük valamennyi embert Oroszország távoli városaiba szállítanak.

Az ukrán lap értesüléseit a CNN is megerősítette. „Amit a megszállók ma tesznek, az ismerős az idősebb generáció számára, akik látták a második világháború borzalmas eseményeit, amikor a nácik erőszakkal foglyul ejtettek embereket” – mondta a város polgármestere, Vadim Bojcsenkó.

Vágólapra másolva
Kapcsolódó
Kövess minket Facebookon is!