Több mint 47 milliárd forint értékű luxusjachtot foglaltak le Barcelonában Putyin egyik barátjától

2022. március 15. – 01:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ideiglenesen lefoglalták a spanyol hatóságok egy orosz oligarcha 140 millió dollárt (átszámítva több mint 47 milliárd forintot) érő jachtját Barcelonában, írja a Sky News.

A Valerie luxusjacht még 2015-ben – Fotó: Ali Balli / Anadolu Agency via AFP
A Valerie luxusjacht még 2015-ben – Fotó: Ali Balli / Anadolu Agency via AFP

A 85 méteres, Valerie névre hallgató szuperjacht a hírek szerint az egykori KGB-tiszt, Szergej Csemezov tulajdonában áll, aki ma az orosz Rostec techvállalat vezérigazgatója – Vlagyimir Putyin pedig a mai napig szoros kapcsolatot ápol vele.

„Ma lefoglaltunk – vagyis a szakkifejezés szerint ideiglenesen mozgásképtelenné tettünk – egy jachtot, amely egy igen előkelő oligarcha tulajdonában áll. Egy becsléseink szerint 140 millió dollár értékű jachtról beszélünk. Ezt pedig még követni fogja más is”

– mondta hétfőn Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök, aki az utolsó mondatával feltehetőleg arra utalt, hogy jachtfigyelő oldalak szerint még két, eddig szankciók alá nem vett oligarcha parkoltatja a jachtjait Barcelonánál.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!