Putyin háta mögött elindult a régi és az új gazdaság utódlási harca

2021. január 02. – 13:13

Putyin háta mögött elindult a régi és az új gazdaság utódlási harca
Putyin orosz elnök Igor Szecsinnel, a Rosneft vezetőjével beszélget úton a kemerovói régióban található csernigoveci szénbányához – Fotó: Alekszej Druzsinin / Szputnyik / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Sok tényező destabilizálta mostanában Vlagyimir Putyin hatalmát, így a koronavírus, a Navalnij-mérgezés, a belorusz tüntetéshullám, az amerikai elnökválasztás. Az elnök megteremtette az újraválaszthatóságát, örökös büntetlenséget biztosított magának, és még hozzá is nyúlt a kormányzathoz, de mindez mintha csak olaj lett volna a tűzre. Az idősebb sziloviki szénhidrogén-termelők és a fiatalabb „technológia-pártiak” ádáz küzdelembe bonyolódtak.

Az orosz politika Nyugatról nézve nagyon egységes és egyszerű. Vlagyimir Putyin elnök és a Kreml bivalyerősek, mindent kontrollálnak és irányítanak. E narratíva szerint Vlagyimir Putyin fogja a teljes gazdaságot, a szolgálatokat, az oligarchákat, a szénhidrogénexportot, az orosz állami technológiai cégeket. Okkal, vagy ok nélkül azt is az elnöknek rója fel a nyugati sajtó, ha orosz zsoldosok harcolnak Kelet-Ukrajnában, ha megmérgezik Nagy-Britanniában Alekszandr Litvinyenkót, illetve Szergej Szkripalt, vagy a távoli Tomszk közelében szintén novicsokkal támadnak Alekszej Navalnij ellenzéki politikusra.

(Ide kattintva olvashatók el legfrissebb írásaink!)

Az már inkább csak az orosz nyelvű lapokban jelenik meg, hogy még a valóban központosított orosz vezetésben is lehetnek olykor konfliktusok, belső kritikák, sőt harcok is. Akadnak olyan csoportok, amelyek egymással hadakoznak, akár az utódlásért is bejelentkeznek. Vannak, akik hangosan szeretnének változást, nyitást, mások éppen a változás ellen küzdenek gőzerővel, pozíciójukat a teljes izoláció mellett érzik megtarthatónak.

2020 novemberében szokatlanul felerősödött ez az ellentét, amit ugyan meg lehet próbálni jellemzőkhöz, illetve nevekhez kötni, de természetesen szokás szerint inkább csak kremlinológiával határozhatók meg az erővonalak, nem nyíltak a játszmák, még ha vannak is jellemző tipológiák.

Az első kör: Igor Szecsin és a sziloviki

Akad egy katonai, rendvédelmi, akár titkosszolgálati múlttal is rendelkező (oroszul sziloviki) idősebb generáció, akik meghatározóak az orosz szénhidrogéniparban (olajban és gázban is). E kör legnevesebb embere Igor Szecsin, a Rosznyefty elnöke, aki több évtizede Vlagyimir Putyin egyik leghűségesebb embere, még a szentpétervári (akkor leningrádi) időkből a kollégája.

Igor Szecsin hallgatja Vlagyimir Putyin orosz elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök a Leader atommeghajtású jégtörő modellje mellett állva – Fotó: Mihail Klimentyev / Sputnik/ AFP

Ez a csapat nem híve a változásoknak, a nemzetközi nyitásnak, továbbra is a fosszilis alapanyagok exportjában látja az orosz gazdaság erejét. Kulturális kérdésekben (legyen szó nőkről, kisebbségekről, gendertémákról) pedig eléggé konzervatívak. Az amerikai elnökválasztás hasonlatával nagyjából ők a trumpisták.

A második kör: Szergej Csemezev és a technológia-lobbi

Megerősödött emellett egy sokkal fiatalabb, progresszívabbnak, liberálisnak mondható generáció, akik több nyitást, nemzetközi gazdasági kapcsolatokat szeretnének. Ők azt gondolják, hogy Oroszországnak ideje túllépni a nyersanyagszállító szerepen, és a technológiában, például it-ban, rakétaiparban, repülésben, mérnöki tudásban is meg kellene jelennie a nemzetközi piacon. Egyik legnevesebb képviselőjük Szergej Csemezov, a Rosztyeh (angolosan Rostec) 450 ezer főt foglalkoztató, technológiai óriáscég vezérigazgatója, aki maga sem fiatal, Putyin párttársa, de olykor viszont bátran liberális és végtelenül befolyásos. E csapat mellett van a „londoni kör” nagy része is, mint az RBTH.com cikkéből kiderül, az orosz milliárdosok egy modernebb és persze kellően óvatos rétege inkább Londonban vert tanyát.

Ez a kör lehetne az amerikai hasonlattal a demokrata párt, talán még azon belül sem az establishmenthez tartozó Joe Biden, hanem a bátrabb reformerek köre.

Putyin és Szergej Csemezov, a Rostec Corporation vezérigazgatója, a cég 10. évfordulója alkalmából a Rostec Corporation alkalmazottainak járó állami kitüntetések átadásán – Fotó: Aleksey Nikolskyi / Sputnik / AFP

De miért most ütköznek?

Mostanában sok minden történt, ami kiélezte az orosz ellentéteket.

Belaruszban Alekszandr Lukasenka elnök gyenge reformkísérletei nem bizonyultak elegendők a társadalomnak, a 2020-as elnökválasztás előtt, alatt, után szokatlanul erős demonstrációk vették kezdetét, az elnök eddig csak rendőri brutalitással tudta megfékezni az ellene demonstrálókat. Mindez intő példa az oroszoknak is.

Az Egyesült Államokban az a Joe Biden demokrata jelölt nyerte az elnökválasztást, akinek sokkal inkább Oroszország-ellenes a politikája, mint volt Donald Trumpnak. Putyin számára valójában Trump is csalódás volt, aki talán maga inkább lett volna oroszbarát, de a Szenátus, a Kongresszus, vagy a CIA amolyan belső ellenzékként teljesen lehetetlenné tette Trump számára a közeledést, sőt a Russia-gate ügyekben még állandóan védekeznie is kellett.

A koronavírus látványos orosz félrekezelése önmagában is társadalmi elégedetlenséget szült, ráadásul az eddig is sok megszorítást elszenvedő, rosszul élő orosz lakosság még nehezebb helyzetbe került. Hiába van rengeteg tartaléka Oroszországnak, hiába alakította át Putyin a kormányát és hívott technokrata minisztereket, a lakosság és az önkormányzatok elégedetlenek. Viszont a nyugati szankciók újabb hullámától tartva Putyin nem nagyon juttat forrásokat a mentőcsomagokra. Putyin számára a legfrissebb kockázat a Németországba tartó gáz szempontjából kulcsfontosságú Északi Áramlat 2 nyugati fogadtatása. Az elégedetlenségről, különösen a polgármesterek nehéz helyzetéről itt olvasható egy elemzés (orosz, de Google Fordítóval jól érthető.)

A gyanús jelek

Vlagyimir Puyin utoljára 2018-ban nyert elnökválasztást, azóta eléggé lement a népszerűsége. Ilyenkor többféle út állhat előtte, lehet támadó, vagy védekező, ő mindkét irányba lépett. Egyrészt egy népszavazással az alkotmányos akadályokat már elhárította az elől, hogy 2024-ben is indulhasson. Másrészt elfogadott egy olyan „életmentő” törvényt, amely örökös büntetlenséget biztosít számára, a törvénynél fogva nem lehet utólag számon kérni és személyes védelmét is megerősíttette. Rögtön fel is merült, hogy esetleg beteg, lemondani kényszerül, amit a Kreml gyorsan cáfolt is.

Valamiért azonban most bőven a félidő előtt is szokatlanul felerősödött a belharc.

Putyin megbeszélést tart a koronavírus légi közlekedésre gyakorolt hatásáról 2020. május 13-án – Fotó: Alexey Nikolsky / Sputnik / AFP

Az említett Szecsin és Csemezev állítólag a távol-keleti repülési piacon, légitársaságokon, repülési jogokon vesztek össze. Azért pont ezen, mert a távoli szénhidrogénmezők logisztikai feladatai és a reptér-felújítások, valamint a technológia és a légitársaságok olyan határterület, ahol mindketten nagyon aktívak.

Mindenesetre az orosz sajtóban éles találgatásokra adott okot, hogy korrupció gyanújával letartóztatták Igor Szecsin egyik legközelebbi munkatársát, Szergej Nyevszkijt, illetve egy repülőtéri szövetség vezetőjét, Olga Filipovnát. Az esetről itt olvasható egy részletes cikk (szintén oroszul).

A másik, Oroszországban rendkívül szokatlan támadás, hogy az orosz, és persze utána a globális sajtó Vlagyimir Putyin eltitkolt kapcsolatáról, illetve esetleges eltitkolt gyermekéről kezdett cikkezni, Moszkvában eddig nagyon nem volt jellemző az elnök családi ügyeit is érintő kínos pletyka.

Az érintett hölgy, a Bank Rosszija egyik kisebbségi tulajdonosa, Szvetlana Krivonogik, akinek fotóit sok lap közölte, megemlékeztek a Bank Rosszija elnöki kapcsolatairól, például arról az esetről amikor a bank szankciós listára került, és Putyin demonstratívan számlát nyitott és ide utaltatta a fizetését.

A mérgezés

A vadabb találgatásokban még Navalnij ellenzéki politikus említett novicsokos megmérgezése is akár e küzdelem része lehet. Azt nem szokás kétségbe vonni, hogy a távoli Tomszkban biztosan oroszok követték el az esetet, méghozzá alighanem szolgálati kapcsolatokkal is rendelkező oroszok. De az nincsen benne a nyugati fejtegetésekben, legfeljebb az orosz konteókban, hogy esetleg megkérdőjelezhető, hogy ezért ki a felelős.

Miért lett volna szüksége a Kremlnek a nagy kockázatú akcióra? Miközben akár az egyik, akár a másik kritikus vonal már inkább érdekelt lehetett ebben.

Azok, akik Putyin és a sziloviki hatalmát stabilizálnák, azok a nemzetközi elszigeteltségben erősebbnek és fontosabbnak tűnnek, és ők azt tartják, hogy Minszkbe, vagy Moszkvába minden progresszív (és így a konzervatívok szemében destruktív) eszme Nyugatról szivárog be.

A változásokat sürgető oldalnak pedig az elnök nemzetközi gyengítése a putyini rendszer destabilizálása lehet az érdeke. Ráadásul a bonyolult orosz belpolitikai térkép szerint a Nyugaton immár hősként kezelt ellenzéki vezető, Alekszej Navalnij megítélése otthonában összetettebb, állítólag éppen Igor Szecsinnel például nincs rossz viszonyban.

Vagyis egyesek meg akarják akadályozni, mások előre akarják hozni a változásokat. Putyinnak rég lehetett ennyi fejfájása.