Felelősségre vonnák az oroszok azokat a cégeket, amelyek eleget tesznek a nyugati szankcióknak

2022. március 14. – 20:57

Másolás

Vágólapra másolva

Ezt az újabb tervezett intézkedést jelentette be Putyin pártjának, az Egységes Oroszországnak hivatalos honlapján Andrej Turcsak, a párt főtanácsának titkára, aki nemrég még arról írt, hogy államosítanák az oroszok azokat a külföldi tulajdonú gyárakat, ahol a szankciók miatt leállt a termelés.

Turcsak állítása szerint a kormánypárt olyan módosítókat fogadott el, melyek lehetővé teszik azoknak a cégeknek, illetve vezetőiknek – jogi értelemben is vett – felelősségre vonását, amelyek támogatják az oroszok elleni szankciókat, így pedig közvetlenül hozzájárulnak a romló gazdasági helyzethez.

Turcsak szerint többször is előfordult olyan, hogy orosz, olykor állami tulajdonú cégek nem hajlandóak együtt dolgozni a szankcionált cégekkel, mert attól tartanak, hogy rájuk is kiterjesztik majd a szankciókat. Mint írta, ez bizonyíték arra, hogy ezek a vállalatok támogatják a nyugati szankciókat, ami nem más, mint hazaárulás.

Ahogy azt többek között ebben a cikkünkben is jól le lehet követni, Oroszországból rengeteg nagyvállalat vonult ki az oroszok által csak különleges katonai hadműveletként emlegetett Ukrajna elleni invázió miatt.

Kapcsolódó
Kövess minket Facebookon is!