Oroszország azt mondja, együttműködnek a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel Csernobilban

2022. március 12. – 17:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Roszatom együttműködik az ENSZ égisze alatt működő nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel, hogy biztosítsák a csernobili atomerőmű biztonságos üzemének helyreállítását. A cég közölte, orosz szakemberek ott vannak a helyszínen és a harcok során megszakadt áramellátás visszakapcsolásán dolgoznak, de azt is állítják, meghagyták az ukrán személyzetnél az irányítást mind itt, mind a szintén elfoglalt zaporizzsjai atomerőműnél. Ez ellentmond annak, amit az ukrán Energoatom feje, Petro Kotin nyilatkozott pénteken: Kotin azt közölte, hogy orosz mérnökök vették át az irányítást mindkét erőműben, és hogy az oroszok nem tartják be a biztonsági előírásokat.

Az ukrajnai atomerőművek helyzetéről részletesen itt írtunk.

(BBC)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!