A hétfői nap krónikája címszavakban

2022. március 8. – 06:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva
  • A Kreml újra előterjesztette követelési listáját. A Krím Oroszország részeként való elismerése vagy Luhanszki és a Donyecki Népköztársaságot önálló államokként való elismerése a követelések között van, Ukrajna korábban emlegetett „nácitlanítása”, vagyis a jelenlegi vezetőktől való megszabadulás nincs a felsorolásban.
  • Már 1,7 millió ember menekült el Ukrajnából, a civil halottak száma eléri a négyszázat, ezerötszáz lakóépületre, köztük több száz iskolára, több tucatnyi kórházra mértek csapást az oroszok.
  • Csütörtökön Törökországban találkozik Szergej Lavrov orosz és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter. A háború kitörése óta ez lesz a legmagasabb szintű találkozó a két ország között.
  • Kisebb előre lépések történtek a humanitárius folyosók ügyében az oroszok és ukránok közötti harmadik tárgyalási fordulón.
  • Az Európai Unió a következő napokban vitatja meg Ukrajna csatlakozási kérelmét, az uniós miniszterelnökök csütörtökön és pénteken Párizsban találkoznak. Orbán Viktor a visegrádi miniszterelnökökkel tárgyal kedden Londonban a béke helyreállításáról.
  • Egy magyar kormányrendelet szerint jöhetnek NATO-csapatok a Dunántúlra.
  • Egyre gyakrabban merül fel az orosz energiaimport EU-s tilalma. A német kancellár alapvető fontosságúnak nevezte a szállításokat, a litván külügyminiszter viszont nem fizetne az ukránok vérével az orosz gázért és olajért. Az Európai Bizottság elnöke szerint az EU további orosz szankciókon dolgozik, Von der Leyen szerint az orosz gáz függőségétől is meg kéne szabadulni. Az orosz miniszterelnök-helyettes ezekre válaszul közölte, Oroszországnak joga van az Északi Áramlat-1 leállítására.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!