Moszkva szerint az Ukrajnának küldött uniós fegyverek bizonyítják, hogy Oroszország jól döntött a támadással

2022. február 28. – 12:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Persze Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője nem a „támadás” szót használta a sajtótájékoztatóján, hanem amolyan úgy kezdődött, hogy visszaütött érveléssel arról beszélt: az, hogy a bevonuló orosz csapatok megjelenése után az Európai Unió fegyvereket ajánlott fel Ukrajnának, bizonyítja, hogy valóban szükség volt arra, hogy Oroszország megkezdje Ukrajna „demilitarizálását”.

Ahogy szombaton megírtuk, az EU a fennállása során először fegyverszállítmányt küld egy harmadik ország részére, értesülések szerint 450 millió euró értékben. Peszkov szerint az EU ezzel ellenséges magatartást tanúsít Oroszország felé, mivel Ukrajna felfegyverzése „rendkívül veszélyes és destabilizáló” lépés.

Peszkov szerint a legtöbb orosznak vannak rokonai Ukrajnában, és fáj a szívük amiatt, ami ott történik. Arról azonban kérdésre sem árult el részleteket, hogy milyen áldozatokat szenvedtek eddig az orosz csapatok. (Más forrásból meg nem erősített ukrán közlés szerint több mint ötezer orosz katona vesztette eddig életét.)

A szóvivő arról is beszélt, hogy az Oroszország ellen hozott szankciók kemények, de az országuk „rendelkezik a szükséges potenciállal ahhoz, hogy kompenzálja a károkat”.

(Reuters, BBC)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!