Ezrek és ezrek akarják elhagyni Kijevet, túlzás nélkül érezni a pánikot

Legfontosabb

2022. február 25. – 10:19

frissítve

Ezrek és ezrek akarják elhagyni Kijevet, túlzás nélkül érezni a pánikot
A főpályaudvar pénteken délelőtt – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz hadállások miatt kerülő úton ugyan, de megérkezett a Lvivből indult vonat Kijevbe, sok civillel és még több katonával. Köztük vannak civil önkéntesek és hivatásos katonák is.

A kijevi vasútállomáson túlzás nélkül érezni a pánikot, ezrek és ezrek akarják elhagyni a várost vagy az országot. A vonatközlekedést is érinti a kialakult helyzet: vannak még vonatok, amik elindulnak nyugati irányba, Lviv felé, ahonnan Lengyelország felé el lehet hagyni az országot. Viszont ha valaki az ország középső részére akar eljutni, annak nem sok esélye van erre, a déli járatokat ugyanis törölték. Beszéltünk néhány helyivel, sokan bíznak abban, hogy csak három-négy napra kell elutazniuk, a szavaikon azonban érezni, hogy ők sem gondolják ezt komolyan.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Az újságíróknak sincs könnyű dolguk a helyszínen. Az akkreditációk ellenére a rendőrök mindenhol megtiltják a fényképezést a rendkívüli állapotra hivatkozva.

A hírek szerint péntek délelőttre megérkeztek az első orosz csapatok Kijev közelébe. Percről percre tudósításunkat itt tudják követni.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!