Volodimir Zelenszkij a világ vezetőivel tárgyalt, a NATO válságtanácskozásba kezd

2022. február 24. – 08:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Twitterén írt arról csütörtök reggel, hogy beszélt Joe Biden amerikai elnökkel, Olaf Scholz német kancellárral, Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével, Andrzej Duda lengyel elnökkel és Boris Johnson brit miniszterelnökkel.

Azt írta, hogy egy Putyin-ellenes koalíción dolgoznak, azonnali szankciókat, védelmi és pénzügyi támogatást kért.

„A világnak békére kell kényszerítenie Oroszországot”

– írta, nem sokkal később pedig jelezte, hogy folytatja az egyeztetéseit a szövetséges országok vezetőivel, és még a katari emír is támogatásáról biztosította. „A világ velünk van” – írta.

Nyilván az államfők egyeztetésével összefüggésben válságtanácskozást tartanak a NATO 30 tagállamának nagykövetei csütörtök reggel az Ukrajna ellen intézett orosz támadás miatt – közölte az észak-atlanti szövetség egyik brit illetékese a Reuters brit hírügynökséggel, amelyet az MTI idézett.

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára korábban élesen elítélte Oroszországot az Ukrajna ellen indított hadművelet miatt, amelyet az euroatlanti biztonság elleni súlyos támadásnak nevezett. Felszólította Oroszországot, hogy haladéktalanul állítsa le katonai akcióját, és tartsa tiszteletben Ukrajna szuverenitását és területi integritását.

  • Különleges katonai művelet végrehajtását rendelte el magyar idő szerint csütörtökön hajnali négy körül Vlagyimir Putyin orosz elnök Ukrajnában. Habár azt mondta, Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, szinte azonnal megkezdődtek a támadások.
  • A CNN élő adásában is lehetett hallani Kijevben a robbanásokat. Orosz csapatok szálltak partra Odesszában és Mariupolban, a rakétatámadások célpontjai voltak ukrán vadászgépek egy Kijev melletti repülőtéren.
  • Legalább hét erős légicsapás érte a Kijev külterületén lévő Vaszilkovszkij repülőteret, ahol az ukrán hadsereg vadászbombázóit tartják.
  • Az orosz hadsereg megerősítette, hogy a katonai repülőtereket és az ukrán fegyveres erők légvédelmi létesítményeit célozzák. Azt írják, a polgári lakosság nincs veszélyben.
  • Az ukrán külügyminiszter azt mondta magyar idő szerint hajnali fél 6-kor, hogy Putyin „épp most indította el az Ukrajna elleni körű inváziót”.
  • Putyin felszólította a kelet-ukrajnai harci övezetben tartózkodó ukrán katonákat, hogy tegyék le a fegyvert és térjenek vissza otthonaikba.
  • Volodimir Zelenszkij megerősítette, hogy rakétatámadás érte Ukrajnát és hadiállapotot vezet be az egész országban.
  • Szijjártó Péter külügyminiszter szerint a háború a legrosszabb forgatókönyv.
  • A fejleményeket mostantól percről percre közvetítjük ebben a cikkben.
Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!