Stoltenberg: A NATO mindent meg fog tenni szövetségeseinek védelme érdekében

2022. február 24. – 07:11

Másolás

Vágólapra másolva

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára éles szavakkal ítélte el Oroszország „vakmerő és indokolatlan” támadását Ukrajna ellen, és bejelentette, a szövetségesek összeülnek, hogy levonják a következtetéseket Moszkva „agresszív cselekményeiből” – írja az MTI.

„Ismételt figyelmeztetéseink és a diplomáciai párbeszédre intő szüntelen erőfeszítéseink ellenére Oroszország az agresszió útját választotta egy szuverén és független ország ellen” – fogalmazott Stoltenberg csütörtök hajnali közleményében. A főtitkár katonai akciójának azonnali leállítására és Ukrajna szuverenitásának és területi integritásának tiszteletben tartására szólította fel Oroszországot. „Ukrajna népe mellett állunk ebben a rettenetes időszakban. A NATO mindent meg fog tenni szövetségeseinek védelme érdekében” – fogalmazott a főtitkár. „Ez a nemzetközi jog súlyos megsértése, és komoly fenyegetést jelent az euroatlanti biztonságra” – írta korábban Twitter-bejegyzésében.

A NATO harminc tagállamának szövetséghez akkreditált nagykövetei csütörtök reggel válságtanácskozást tartanak az Ukrajna ellen intézett orosz támadás miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!