NATO-főtitkár: A hidegháború óta nem volt ennyi orosz katona Belaruszban

2022. február 3. – 13:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország az elmúlt napokban több mint 30 ezer katonát és modern fegyvereket küldött Belaruszba, idézi Jens Stoltenberget a Reuters. A NATO-főtitkár szerint ez a legnagyobb orosz katonai jelenlét az országban a hidegháború vége óta.

Szpecnaz különleges műveleti alakulatok, Szu-35-ös vadászgépek, kettős képességű Iszkander rakéták és Sz-400-as légvédelmi rendszerek is vannak a Belaruszba telepített fegyverek között. Stoltenberg hozzátette, hogy a csapatmozgásokat Oroszország nukleáris erőinek éves gyakorlatával fogják összekapcsolni. A „kettős képességű” kifejezés, amelyet Stoltenberg az Iszkander rakétákra használt, olyan fegyvereket jelent, amik egyaránt alkalmasak a hagyományos és nukleáris hadviselésre.

Oroszország és Belarusz február 10-20. között Szövetségi Eltökéltség – 2022 fedőnévre keresztelt közös hadgyakorlatot tart, ahogy azt Alekszandr Lukasenko belarusz elnök a pontos időpontot akkor még nem említve januárban bejelentette. Az amerikai külügyminisztérium kedden az ország elhagyására szólította fel a Belaruszban szolgálatot teljesítő diplomatáinak családtagjait.

Orosz katonák érkeznek közös hadgyakorlatra Belaruszba 2022. január 20-án – Fotó: Ministry of Defence Republic of Belarus / AFP
Orosz katonák érkeznek közös hadgyakorlatra Belaruszba 2022. január 20-án – Fotó: Ministry of Defence Republic of Belarus / AFP

Oroszország lépése növelheti a feszültséget az elmúlt napokban tovább durvuló ukrán konfliktusban. Szerdán az Egyesült Államok hivatalosan is megerősítette több ezer újabb amerikai katona Kelet-Európába vezénylését. Nagyjából kétezer katonát küldenek Németországba és Lengyelországba, miközben Németországból ezret átirányítanak Romániába. Pawel Soloch, a lengyel nemzetbiztonsági iroda (BBN) főnökének bejelentése szerint ebből 1700 fő Lengyelország keleti részén fog állomásozni, írja az MTI. A nyugati csapatok száma azonban még így is eltörpül az ukrán határ közelében állomásozó több mint 100 ezer fős orosz haderőhöz képest.

Ezzel párhuzamosan az orosz kormány elkezdte felkészíteni az orosz bankokat arra az esetre, ha Washington megtiltaná nekik, hogy egyes tranzakciókat dollárban bonyolítsanak le. Az amerikaiak által belengetett „soha nem látott” szankciókról itt írtunk bővebben.

Habár eddig egyértelműen Vlagyimir Putyin orosz elnök számított kezdeményezőnek a konfliktusban, mutatkoznak az egységes nyugati diplomácia jelei is. Washingtoni idő szerint szerda este Joe Biden amerikai és Emmanuel Macron francia elnök a válaszlépések összehangolásáról állapodott meg az orosz katonai mozgások miatt, írja a France24 a Fehér Ház közlése alapján. Azután beszéltek, hogy Macron nem zárta ki, hogy Oroszországba utazik a válsághelyzet diplomáciai megoldása érdekében. A két vezető megerősítette, hogy támogatja Ukrajna szuverenitását és területi egységét.

Biden és Macron megállapodott abban, hogy szoros kapcsolatban maradnak, és konzultálnak a NATO-szövetségesekkel és az uniós partnerekkel a kérdésben. Szó volt a Moszkvával szembeni szigorú gazdasági intézkedések gyors bevezetésére irányuló előkészületekről is arra az esetre, ha Oroszország katonai lépéseket tenne Ukrajna ellen.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!