Nem tarthatja vissza az Európai Bizottság az sms-eket, amelyeket a bizottság elnöke és a Pfizer vezetője váltott, állítja az EU ombudsmanja

2022. január 28. – 12:07

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Bizottság mindeddig nem adta ki azokat az sms-eket, amelyeket a Bizottság elnöke és a Pfizer vezérigazgatója váltott, mielőtt az EU döntött az 1,8 milliárd vakcina megrendeléséről a koronavírus elleni küzdelemhez. Az EU ombudsmanja szerint azonban ezeket – minden dokumentumhoz hasonlóan – iktatni kell, és biztosítani kell a hozzáférést, különösen a fontos döntéseket érintő ügyekben – írta a Politico.

Az üzenetváltásokról először a New York Times írt tavaly áprilisban, ennek alapján kérte ki azokat Alexander Fanta, a Netzpolitik.org újságírója. Az sms-eket azonban nem kapta meg az Európai Bizottságtól.

Ezután az EU ombudsmanja kezdett vizsgálatot, és megállapította, hogy a Bizottság nem is igyekezett beszerezni azokat Von der Leyentől, noha az újságíró kérése kifejezetten az sms-ekre irányult. A Bizottság szerint az sms nem felel meg a dokumentum kritériumainak, így nincs is mit bekérnie a Bizottság elnökétől.

Ezt az érvelést azonban az ombudsman vitatja. Emily O’Reilly szerint a Bizottság rosszul kezelte az sms-ek kiadására vonatkozó kérelmet.

„A szűk értelmezés, amely alapján a kérvényt kezelték, lényegében azt jelenti, hogy kísérletet sem tettek arra, hogy megvizsgálják, léteznek-e egyáltalán ilyen sms-ek” – mondta O'Reilly.

Az ügy nemcsak a vakcinabeszerzés miatt fontos – bár annak érzékenysége, nagyságrendje miatt ez önmagában is indokolttá teszi az átláthatóság biztosítását –, de általánosságban is lényeges, hogy az üzenetváltások is pontosan iktatva legyenek, különösen a kulcsfontosságú döntések esetén.

A Bizottság azzal érvelt, hogy „az sms vagy bármilyen más, gyors üzenet jellegénél fogva rövid életű, amely így eleve nem tartalmaz fontos információt a Bizottság politikáját, tevékenységét, döntését illetően”. Egyébként sem iktatott eddig még egyetlen sms-t sem az iratok között.

Az ombudsman azonban vitatja az érvelést az EU-s jog alapján, amely szerint dokumentumnak számít bármilyen tartalom, amelynek köze lehet az adott intézmény felelősségi körébe tartozó döntésekhez – azaz az sms is dokumentum. Ennek alapján felszólította a Bizottságot, hogy szólítsák fel Von der Leyen hivatalát, kutassa fel az sms-eket, és amennyiben találnak a tárgyba illő üzeneteket, azokkal járjanak el a dokumentumok iktatására vonatkozó protokoll szerint, és biztosítsák azokhoz is a törvényeknek megfelelő hozzáférést.

A Bizottság válaszában közölte: tudomásul vették az ombudsman javaslatát, és megküldik neki a hivatalos választ 2022. április 26-i határidővel.

Az üzenetváltás témáját Orbán Viktor is érintette péntek reggel a Kossuth rádiónak adott interjújában. A kormányfő arról beszélt, hogy a gyógyszergyárak fontosak, de természetesen amit legyártanak, azért profitot is szeretnének. Szerinte hiba lett volna, ha Magyarország kizárólag az EU-beszerzésből biztosította volna a vakcinákat, mert ezzel kiszolgáltatta volna magát a megkülönböztetett pozícióban lévő gyógyszergyártónak.

„Világossá kell tennünk, hogy nem vagyunk zsarolhatók, és nem lehet rajtunk extraprofitot keresni” – közölte a kormányfő.

Szerinte ezért kellett több forrásból biztosítani a vakcinákat Magyarországon. Az EU-ban egyedülálló módon az orosz Szputnyik V-vel és a kínai Sinopharmmal is oltottak, amelyek használatát az EU gyógyszerügynöksége (EMA) nem hagyta jóvá. A kínai vakcina által biztosított védettség egy magyar tanulmány szerint rövidebb távú és az idősek körében kevésbé erős: erről itt olvashat bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!