Bidenék szerint Oroszország provokációval arra készül, hogy megtámadja Ukrajnát

2022. január 14. – 17:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hamis zászlós hadművelet végrehajtására állított fel egy operatív csoportot Oroszország Kelet-Ukrajna közelében az Egyesült Államok hírszerzői szerint – ezt egy amerikai köztisztviselő mondta pénteken a CNN-nek.

A meg nem nevezett hivatalnok szerint az orosz fél így akar ürügyet teremteni Kelet-Ukrajna inváziójára, az operatív csoport ügynökeit pedig városi hadviselésre és robbanóanyagok használatára képezték ki, hogy különböző szabotázsakciókat hajtsanak végre az oroszbarát kelet-ukrajnai csapatok ellen.

Oroszország ugyanis Ukrajna megszállására készül a Biden-kormányzat szerint, ha pedig a konfliktust nem sikerül megoldani diplomáciai úton, az „háborús bűncselekményekhez és az emberi jogok megsértéséhez” vezethet a tisztviselő szerint.

Az ukrán védelmi minisztérium szintén pénteken adott ki nyilatkozatot arról, hogy az orosz titkosszolgálatok provokációkat készítenek elő az orosz erők ellen, ezzel is tovább gerjesztve a feszültséget az amúgy is robbanékony ukrán–orosz konfliktusban. Az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov viszont arról beszélt, hogy pont a NATO növeli folyamatosan az aktivitását Ukrajna határa mentén – miközben ők csak deeszkalálni akarják a gyűrűző katonai konfliktust.

Ahogy arról beszámoltunk, Oroszország igen súlyos lépéseket követel a NATO-tól:

  • Vlagyimir Putyin garanciát vár az észak-atlanti katonai szövetségtől arra, hogy nem terjeszkednek tovább keletre, amivel elsősorban Ukrajna és Grúzia esetleges tagságát akadályoznák meg;
  • megtiltaná, hogy a NATO-hoz  1997 után csatlakozott tagok – köztük Magyarország, Lengyelország és a három balti állam, Észtország, Lettország és Litvánia – területén a NATO újabb erőket helyezzen el;
  • követeli az amerikai nukleáris erők kivonását Európából;
  • és a katonai együttműködések megszüntetését is a posztszovjet államokkal.

Az amerikaiak szerint elfogadhatatlan feltételeket támasztott az orosz elnök a katonai szövetség felé – miközben a Krím egyoldalú elcsatolása és a kelet-ukrajnai oroszbarát szeparatista területek elszakadása óta eltelt hét évben egyszer sem állt olyan közel a háborúhoz Oroszország és Ukrajna, mint most.

Ukrán katonák hadgyakorlata Kijev közelében 2021. december 25-én – Fotó: Sergei Supinsky / AFP
Ukrán katonák hadgyakorlata Kijev közelében 2021. december 25-én – Fotó: Sergei Supinsky / AFP

„A hírszerző közösségünk olyan információkat szerzett meg, miszerint Oroszország megalapozza az invázió ürügyének lehetőségét. Láttuk ezt a forgatókönyvet 2014-ben, és most ismét ugyanezt készítik elő” – ezt még csütörtökön közölte Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó. Hozzátette, szerinte január közepe és február közepe között várható a katonai támadás, a valódi akciókat pedig kiberhadviseléssel kötik egybe az oroszok az amerikai hírszerzés szerint.

A közösségi médiában ugyanis megduplázódtak november óta azok a posztok, amelyekben az ukrajnai emberi jogok romlásáról és az ukrán vezetők katonai szándékairól szóltak.

Egyelőre úgy tűnik, az Oroszország és Ukrajna között kiéleződött feszültséget nem sikerül diplomáciai úton enyhíteni: eredménytelen volt mind a hétfői amerikai–orosz tárgyalás, mind a szerdai NATO–Oroszország-tanácskozás is. Az észak-atlanti katonai szövetség főtitkára, Jens Stoltenberg szerint valódi fegyveres konfliktus veszélye fenyeget Európában, míg Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes arról beszélt, hogy „a kapcsolatok további romlása megjósolhatatlan következményekkel járhat Európa biztonságára nézve”.

A feszültségről itt írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!