Eddig tizenkét magyar kérte, hogy kimenekítsék őket Kazahsztánból

2022. január 8. – 08:19

Másolás

Vágólapra másolva

Tizenkét Kazahsztánban tartózkodó magyar jelezte, hogy el akarja hagyni az országot, írta Szijjártó Péter a Facebookon.

A külügyminiszter szerint kilenc magyar Almatiban, egy Nur-Szultánban és egy Aktobéban van jelenleg, és bár azon dolgoznak, hogy kimenekítsék őket, de a légi közlekedés és a városok közötti közúti közlekedés is szinte lehetetlen jelenleg.

Frissítés: Szijjártó szerint két magyart még szombaton kihoznak Kazahsztánból.

Kazahsztánban a belföldi közlekedés teljesen leállt, az ország külső határait is lezárták. Az üzemanyag hirtelen drágulása miatt a posztszovjet ország nyugati, olajtermelő részén indult, de hamar az egykori fővárosra, Almatira kiterjedő tiltakozás hamar fegyveres összecsapásokba torkollt, amelyeknek hivatalosan 26 tiltakozó és 18 rendőri áldozata van.

A rendkívüli állapot kihirdetése után pénteken az államfő közölte: figyelmeztetés nélkül lőhetnek a rendfenntartók a terroristáknak minősített tüntetőkre.

Az országban a városok közötti közlekedés is leállt, sem közúton, sem vasúton, sem repülőn nem lehet utazni. A határátkelés teljes lezárását ugyan csütörtökön még hivatalosan tagadták, de személyes beszámolókból tudni, hogy még kazah útlevéllel sem engedtek át hazatérőket az ország északi – a zavargásoktól távol eső – részén, az orosz–kazah határon sem.

Az ország helyzetéről ebben a cikkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!