Súlyos következményeket emlegetnek a G7-ek vezetői, ha Oroszország megtámadja Ukrajnát

2021. december 12. – 17:23

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszországnak súlyos következményekkel és költségekkel kell szembenéznie, ha megtámadja Ukrajnát – figyelmeztetett a G7-csoport egy, a Reuters által vasárnap megismert nyilatkozattervezetben.

Az amerikai hírszerzés értékelése szerint Oroszország már jövőre többfrontos támadást tervezhet Ukrajna ellen, akár 175 ezer katona bevonásával. A Kreml tagadja, hogy inváziót tervezne, Putyinék értékelése szerint a Nyugatot ruszofóbia kerítette hatalmába. Moszkva szerint sokkal inkább a NATO terjeszkedése fenyegeti Oroszországot, ami ellentétben áll azokkal biztosítékokkal, amelyekben a Szovjetunió 1991-es összeomlásakor megegyezett a két oldal.

A G7 Nagy-Britanniát, Franciaországot, Németországot, Olaszországot, Japánt, Kanadát és az Egyesült Államokat tömöríti, de az Európai Unió egy-egy képviselője csatlakozott a mostani találkozóhoz, amit Liverpoolban tartanak a hétvégén. A Reuters úgy tudja, az országok küldöttei kijelentették: egyöntetűen elítélik az ukrán határ menti orosz mozgósítást, és felszólították Moszkvát a feszültség enyhítésére.

„Oroszországnak nem lehet kétsége afelől, hogy az Ukrajna elleni további katonai agressziónak súlyos következményei és költségei lennének” – áll a G7-es források által megerősített nyilatkozattervezetben. „Megerősítjük rendíthetetlen elkötelezettségünket Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett, valamint minden szuverén állam azon joga mellett, hogy maga határozza meg a jövőjét” – szerepel a tervezetben.

A londoni orosz nagykövetség által szombat este kiadott nyilatkozat szerint „Oroszország számos javaslatot tett a NATO-nak a feszültség csökkentésének módjaira. A G7 fórum alkalmat adhatna ezek megvitatására, de eddig csak agresszív szlogeneket hallottunk” – áll a közleményben.

Az orosz–ukrán határnál egyre fokozódó feszültségek hónapok óta nyugtalanságban tartják a nemzetközi közvéleményt. Az általános hidegháborús hangulatot tetézte, hogy novemberben Oroszország több mint százezer katonát vonultatott a határhoz, bár Moszkva kitart amellett, hogy nem áll szándékában megtámadni Ukrajnát. A Kelet-Ukrajnában zajló konfliktusról itt írtunk bővebben. Múlt héten Vlagyimir Putyin videóhívásban tárgyalt egymással Joe Biden amerikai elnökkel, ennek eredményéről ebben a cikkünkben olvashat. Biden beszámolók szerint jelezte Putyinnak, hogy amit 2014-ben, Krím inváziójakor nem tett meg az USA, most készen áll megtenni. A NATO-főtitkár nemrég szinte ugyanazt mondta a helyzetről, mint ami a G7-nyilatkozatban áll.

Vasárnap délután az MTI arról számolt be, Ferenc pápa is aggódik az orosz-ukrán helyzet miatt. A pápa nemzetközi párbeszédet sürgetett, és a Szent Péter téren összegyűlt embereknek arról beszélt: imádkozik a „kedves Ukrajnáért, minden templomáért és vallási közösségéért, és az egész ukrán népért, hogy a feszültséget komoly nemzetközi párbeszéddel és ne fegyverekkel oldják fel”. „Nem szabad a fegyverek útjára lépni. Hozzon ez a karácsony békét Ukrajnába!” – mondta.

Mi akkor is kérdezünk, ha valaki nem akar válaszolni Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogass