Több mint két órán át tárgyalt Putyin és Biden az ukrán határon lévő feszültségek miatt

2021. december 7. – 19:42

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden, a kelet–ukrán határnál egyre fokozódó feszültségek közepette videóhívásban tárgyalt egymással Joe Biden és Vlagyimir Putyin.

Hónapok óta megy a hidegháború Ukrajna és Oroszország között, ezt pedig tetézte, hogy novemberben Oroszország több mint százezer katonát vonultatott a határhoz, bár Moszkva ugyanakkor kitart amellett, hogy nem áll szándékában megtámadni Ukrajnát. A Kelet-Ukrajnában zajló konfliktusról itt írtunk bővebben.

Ezért is látta szükségesnek a két elnök, hogy tárgyaljanak egymással, a BBC szerint azonban nem érdemes csodát várni az online találkozótól. A CNN által idézett nemzetbiztonsági szakértők szerint Biden azzal a szándékkal mehetett neki a tárgyalásnak, hogy elmondja: Putyinnak soha nem látott gazdasági szankciókkal kell számolnia, ha offenzívát indít szomszédja ellen. A Reuters egyik forrása szerint a büntetések az orosz bankok rubelt dollárra, vagy más valutákra való átváltási képességét célozhatják.

Az oroszok viszont garanciát akarnak, hogy Ukrajna ne csatlakozzon a NATO-hoz, ám a nyugati hatalmak nem tágítanak azzal kapcsolatban, hogy Kijev szuverenitását tisztelni kell. Putyin azt is meg akarja ígértetni, hogy Ukrajna nem foglalja vissza a 2014-ben elvesztett területeit.

A várakozásokkal összhangban Biden arról beszélt, hogy az Egyesült Államok és európai szövetségesei komolyan aggódnak Oroszország viselkedésével kapcsolatban, valamint felhívta rá a figyelmet, hogy Ukrajna megtámadásával „gazdasági és egyéb intézkedések” léphetnek érvénybe Oroszország ellen – írja a Reuters. Biden arról beszélt, hogy az Egyesült Államok támogatja Ukrajna szuverenitását és területi integritását, illetve elmondta, hogy a helyzet mérséklődésére van szükség.

Az ukrán kérdés mellett a két vezető az Államok és Oroszország közötti stratégiai stabilitás kérdéséről is beszélt. Külön kitértek a zsarolóvírusokra, és az Iránt érintő problémák közös megoldására is – írja olvasható a Fehér Ház közleményében.

Moszkva egyelőre nem kommentálta a beszélgetést.

A videóhívást egy, a két kormányzat között közvetlenül kiépített hálózaton folytatták, amit eddig még nem használtak. Putyin Szocsiból, téli rezidenciájából jelentkezett be. A megbeszélések keleti parti idő szerint 10:07-kor kezdődtek, ami moszkvai idő szerint 18:07, míg magyar idő szerint 16:07. Meghatározott időkorlát nem volt, az orosz hírügynökségek kétórás beszélgetésről számoltak be.

Biden és Putyin utoljára júniusban találkoztak személyesen, de akkor csak abban egyeztek meg, hogy visszaküldik egymáshoz nagyköveteiket, és párbeszédet kezdeményeznek majd a nukleáris fegyverek ellenőrzéséről.

Az orosz elnökkel való videóhívás után Biden Emmanuel Macronnal, Boris Johnsonnal és az utolsó hivatali napját töltő Angela Merkellel is beszélni fog. A nagyhatalmak vezetői már hétfőn is beszéltek egymással, és megegyeztek, hogy szoros kapcsolatban lesznek, és összehangoltan közelítik majd meg a konfliktust.

A tárgyalás napján, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Twitter-üzenetében írt róla, hogy az Európai Unió „továbbra is teljes mértékben támogatja Ukrajnát az orosz agresszióval szemben”, és hogy az esetleges agresszióra a meglévő szankciók súlyosbításával fognak válaszolni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!