Azért lesznek a fiúkból bűnözők, mert Doctor Who-t egy nő játssza – érvelt egy brit parlamenti képviselő

2021. november 25. – 20:40

Másolás

Vágólapra másolva

Nick Fletcher konzervatív párti brit parlamenti képviselő szerint azért fordul sok fiatal fiú a bűnözés felé, mert női karakterek váltották le a korábban férfiak által játszott főszereplőket, így már nem marad pozitív példakép, csak a Peaky Blinders bűnözői – írja a BBC.

„Mindenhol, de nem utolsó sorban a kulturális szférában úgy tűnik, hogy egy apró, de hangos kisebbség azt követeli, hogy minden férfi karaktert vagy pozitív példaképet le kell váltani egy női megfelelőre. Elég egy pillantást vetnünk a James Bondot játszó következő színész körüli párbeszédre. És nem csak James Bondról van szó; az elmúlt években láthattuk, ahogy Doctor Who-t, a Szellemírtókat, Luke Skywalkert és a Védelmezőt nőkre cserélték. A férfiaknak csak Kray-ék és Tom Shelby maradtak”

– mondta Flatcher egy, a Nemzetközi Férfinapról szóló vitán.

„Csodálkozunk, hogy ilyen sok fiatal férfi követ el bűntényeket?”

– vonta le a következtetést.

A munkáspárti Annelise Dodds először azt hitte, hogy félreértette, de aztán rámutatott, hogy az, hogy valaki bűnözővé váljon egy sokkal komplexebb annál, mint az, hogy, esetleg nő lesz James Bondból.

A videó csak egy részlete a beszédének, és miután többen felháborodtak, Flatcher kiadott egy közleményt a Twitteren, amiben azt írta, hogy a beszéde során több fontos pontot is érintett, nem csak a tévés főszereplők problémáját. Szerinte a tanároknak és a szülőknek az a feladata, hogy megtanítsák a fiúkat, hogy a férfiak hogyan tudnak pozitív változást előidézni. Ezt szerinte többféleképp is lehet, ilyenek lehetnek a filmek és a sorozatok.

„De arról ritkán esik szó, hogy az összes karakter, akiket sorozatokban vagy online olyan fiúk látnak, akiknek az életükben nincsenek pozitív példaképek, egyre gyakrabban bűnözők”

– olvasható a közleményben.

A parlamenti vitán felhívta arra is a figyelmet, hogy az Egyesült Királyságban a férfiak háromszor olyan sűrűn lesznek öngyilkosok, mint a nők, valamint azt, hogy a börtönbüntetésre ítéltek 96 százaléka férfi vagy fiú.

„Nem kötöttem össze a női Doctor Who-t azzal, hogy a férfiak bűntetteket követnek el. Valójában csak arról beszéltem, hogy a fiúknak is szüksége van pozitív példaképekre a médiában, akár csak a nőknek”

– írta Flatcher.

Felmerül egy-két kérdés:

  • Ha azért lesz egyre több férfi bűnöző, mert nem lassan eltűnnek a példaképek, akkor korábban, például amikor James Bond még biztosan férfi volt, akárcsak a Doctor (mert a Doctor Who csak a sorozat címe, nem a karakteré), akkor miért követtek el ilyen sokszor bűncselekményt a férfiak?
  • A Doctor Who 1963 óra szinte folyamatosan fut, és csak az elmúlt három évben vette át Jodie Whittaker a főszerepet. A korábbi évadok doktorai nem lehetnek példaképek?

A brit mozikban idén a legtöbb bevételt eddig az új James Bond hozta, és a top 5-ben szerepel még a Shang-Chi, a Fekete Özvegy, a kilencedik Halálos iramban, az Örökkévalók és a Dűne. Ezekben a filmekben a Fekete Özvegyen és az Örökkévalókon kívül nem sok a női főszereplő, és az utóbbiban több férfival is osztozniuk kell a rivaldafényen.

Gavin Newlands SNP-s képviselő szerint a Nemzetközi Férfinap ötlete már önmagában is csak egy gonosz tréfa, amivel a feminizmusnak akarnak visszavágni. Azt elismeri, hogy nem veti el a nézőpontot, miszerint a kormány egyik feladata az, hogy megtanítsa a férfiaknak, hogyan legyenek büszke férfiak, de először inkább arra kéne rávenni a őket, hogy felelősséget vállaljanak azért, amit eddig tettek és még mindig csinálnak. Ilyenek például a nőgyűlölő kijelentések vagy a nők elleni erőszak – aminek az egyik nemrég történt, híres példája Sarah Everard ügye.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!