A Marvel legújabb filmje egy kozmikus katasztrófa

Attól azért messze vagyunk, hogy temessük a Disney talán legjobban futó filmgyárát, a Marvelt, de a 2021-es év egyelőre egyáltalán nem mondható emlékezetesnek vagy kimondott sikernek, legalábbis ami a filmjeiket illeti.

A Fekete Özvegy egy teljesen átlagos akciófilm lett egy sok filmben felbukkanó, de főszerephez nem jutó karakter kibontásával, ráadásul mivel a koronavírus-járvány miatt egyszerre küldték moziba és mutatták be a streamingplatformjukon, Scarlett Johansson még be is perelte a stúdiót – bár később peren kívül megegyeztek. A Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája szintén teljesen átlagos lett, adott volt, hogy a Marvel első ázsiai szuperhősfilmje egy kungfus zsánerfilm legyen, ehelyett a korábban már annyiszor látott panelekből dobták össze.

És akkor jött (vagyis majd november 4-től jön) az Örökkévalók, ami az eddigi talán leggyengébb Marvel-film. Ezen az sem tudott segíteni, hogy a rendezője az a Chloé Zhao, aki idén a legutóbbi filmjével, A nomádok földjével Oscart nyert, és hogy olyan színészeket szerződtettek, mint Angelina Jolie, Salma Hayek, vagy épp a Trónok Harcából ismert Kit Harington és Richard Madden.

Mondanám, hogy mielőtt rátérek, mi is a baj az Örökkévalókkal, nézzük röviden (és spoilermentesen), miről is szól a film, de már ebből is látszódni fog, hogy mi a baj a filmmel.

A Shang-Chihez hasonlóan a Marvel-univerzum egy viszonylag ismeretlenebb régiójába kerülünk, szóval az átlagos képregényfilm-fogyasztóknak is kell, pontosabban kellene némi kapaszkodó, hogy kicsodák, micsodák ezek a kozmikus lények. Az Örökkévalók mindenféle nagy hatalommal megáldott, lényegében halhatatlan, emberformájú lények, akik azért kerültek a Földre időszámításunk előtt 5000 körül, hogy az úgynevezett Deviánsoktól védjék az embereket. A Deviánsok persze gonosz szörnyek, amik úgy néznek ki, mintha a metróalagutakban is látható óriási kábelkötegekből fonták volna őket. Ezzel még nincs vége az új entitások bemutatásának, merthogy ott vannak a mind az Örökkévalókat, mind a Deviánsokat megalkotó Égiek, akiknek mindkettőnél hihetetlenebb hatalma van.

A filmben a tíz Örökkévaló hétezeréves történetét látjuk, Indiától a középkori maja birodalomig, Babilontól a második világháború atomrobbantásain át a modernkori Londonig.

És itt a baj: tíz megfoghatatlan történet megfoghatatlan hatalomról megfoghatatlan fizikai téren át. Egyszerűen minden karakter, még a középpontba állított Szerszi (Gemma Chan) és Ikarisz (Richard Madden) is szétesik, mert minden korábbi Marvel-filmhez képest teljesen elrugaszkodott az egész.

Nyilván nem segít az sem, hogy felfoghatatlan erejű lények harcolnak más felfoghatatlan erejű lényekkel, miközben felettük még felfoghatatlanabb erejű lények lebegnek, és valójában az sem világos, pontosan ki az igazi, végső ellenfél.

(Jegyezzük meg azt is, hogy miután Chan kapta a film főszerepét, kicsit a saját rendjét is megbontotta a Marvel, hiszen a színésznő korábban már felbukkant a Marvel Kapitányban, igaz, Minn-Erva szerepében azért nem volt felejthetetlen, főleg, hogy kékre volt festve minden porcikája.)

Lehet kritizálni a korábbi Marvel-filmeket, de ott legalább mindig megvolt, hogy kivel is van a konfliktus, Thanos például elég hosszan tudta tartani ezt a szerepet. Egy ekkora, igazából átölelhetetlen lufival bármilyen rendezőnek meggyűlt volna a baja, Chloé Zhao pedig korábban nemhogy semmilyen hasonló monumentális filmen nem dolgozott, az előző három filmjében a vidéki munkások élete volt a középpontban, ami finoman szólva is nagyon messze áll az Örökkévalók világától.

Már a Shang-Chiben is érezni lehetett, hogy a Marvel reagál a túlzottan fehér szuperhősfelhozatalt illető vádakra, az ázsiai harcos külön filmje után pedig most még jobban eleget tettek a sokszínűséget követelő hangoknak. Amellett, hogy a tíz fő alak között kínai származású, mexikói, pakisztáni, koreai és fekete színész is helyet kapott, Lauren Ridloffnak köszönhetően az első siket szuperhőssel, az első, szuperhősös meleg csókkal, és a Marvel első, de azért szigorúan mindent takaró, 16 éven aluliaknak is megtekinthető szexjelenetével is találkozhatunk.

Hogy a rendezőnél maradjunk, Zhao korábbi munkáiból leginkább az emberi dráma, illetve a kínai származású rendező által rettenetesen kedvelt aranyszínben tündöklő, naplementekor forgatott képek köszönnek vissza, ezek viszont nem tudják elvinni a hátukon a kvázi istenek csatáját. Főleg, hogy ezek az isteni alakok nagyon ki sincsenek bontva – van egy sokévezredes szerelmi szálunk, picit jobban megismerünk négy-öt szereplőt, a többiek pedig annyi képernyőidőt sem kapnak, hogy a nevüket rendesen megjegyezzük. Így nehéz, főleg, ha mondjuk a nagyágyúnak leigazolt Angelina Jolie elveszik az isteni szerepét sújtó mentális betegségben.

A Marvel-filmek legnagyobb erőssége eddig a pontos, tudatos építkezés volt, hogy kit kinek a történetszálára csatolnak rá, melyik hőssel mikor toldják meg a már addig sem szűkös csapatot, ahogy az is, hogy az új érkező azért kellően ki legyen bontva.

Na ez mind ment a kukába a tíz új karakterrel, akik ráadásul sehol, semelyik korábbi film történetéhez nem kapcsolódnak egy hajszállal sem, azt leszámítva, hogy Amerika Kapitány, a Vasember, Doctor Strange, illetve a Bosszúállók is meg vannak egyszer említve. Mintha a Bosszúállók: Végjátékot látnánk, csak épp a 21 azt felvezető film nélkül.

A fentiek ismeretében nem túl nagy meglepetés, ha azt mondom, a Shang-Chi után az Örökkévalók is simán kihagyható lesz azoknak, akik az emberibb szintet képviselő Marvel-hősökért ülnek be inkább a moziba. Komolyabb dologról még a film végi két, a stáblista elé és után rejtett jelenettel sem marad le senki. Jó hír a marveleseknek, hogy a folytatásban belátható ideig csak olyan filmek jönnek a moziba, amikben már jól ismert hősökkel találkozhatunk – 2022 végéig Pókember, Doctor Strange, Thor, valamint Wakanda lakosai és a Fekete Párduc térnek vissza.