Kiderült, hogy 24 emberre támadt rá a norvégiai íjas ámokfutó

2021. október 27. – 21:49

Másolás

Vágólapra másolva

Összesen 24 emberre támadt rá a norvégiai íjas ámokfutó – jelentette be szerdán a norvég rendőrség, először közölve az érintettek és sebesültek teljes számát, írja az AFP.

Per Thomas Omholt rendőrfelügyelő a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy ebben a számban benne van az öt áldozat, három súlyos sebesült és még 16 másik személy is. „Ezek jellemzően gyilkossági kísérletek voltak, főként olyan esetek, amikor az íjjal lőtt rá emberekre” – mondta a felügyelő, aki azt is hozzátette, hogy ez a szám a nyomozás előrehaladtával még növekedhet.

A 37 éves, dán állampolgárságú Espen Andersen Brathen szinte egész életében az Oslo közelében fekvő Kongsbergben élt, ahol október 13-án – egyelőre tisztázatlan okból – ámokfutást rendezett. Gyakorlatilag válogatás nélkül támadt rá az útjába kerülő emberekre. A férfit a helyszínen elfogták és letartóztatták, majd pszichológiai vizsgálatoknak vetették alá. A rendőrök szerint a férfi teljesen véletlenszerűen támadott rá áldozataira, négy nő és egy férfi halt meg, 50 és 70 év közöttiek. A támadó az íjon kívül más fegyvert is használt, de a rendőrök azt nem árulták el, hogy konkrétan mi volt még nála.

A Brathen által kilőtt egyik nyílvessző 2021. október 13-án, Kongsbergben – Fotó: TERJE BENDIKSBY / NTB / AFP
A Brathen által kilőtt egyik nyílvessző 2021. október 13-án, Kongsbergben – Fotó: TERJE BENDIKSBY / NTB / AFP

Brathen korábban azt állította a közösségi médiában, hogy áttért az iszlámra, ezért felvetődött annak a gyanúja, hogy a támadása dzsihadista indíttatású volt. A mostani sajtótájékoztatón Per Thomas Omholt árnyalta az ezzel kapcsolatos találgatásokat. Elmondta, hogy az eddigi nyomozás inkább „gyengítette” ezt a teóriát, a rendőrség szerint nem világos, hogy valóban áttért-e az iszlám hitre. A felügyelő egy korábbi sajtótájékoztatón is azt mondta, Brathen valószínűleg pszichés problémákkal küzdött, és inkább ez állhat a támadás hátterében.

Bratehnről az is kiderült, hogy 2012-ben betörésért és hasis vásárlásért egyszer már bíróság elé került. Az NRK közszolgálati adó pedig arról számolt be, hogy a férfival szemben két családtagja 2020-ban távoltartási végzést kért, miután nem volt hajlandó elhagyni a házukat, és egyiküket halálosan megfenyegette. A bíróság szerint a férfi akkor egy pisztolyt, egy Coltot hagyott a kanapén.

Az Aftenpostennek nyilatkozó egyik barátja szerint Brathen egy időzített bomba volt, aki szerinte a középiskola végére változott meg, és fordult nagyon magába.

Szomszédok arról beszéltek, hogy Brathen többször valamilyen harcművészetet gyakorolt a kertjében. Az egyik szomszéd szerint a rendőrök tavaly nyáron több alkalommal is kivonultak a férfi házához, az nem derült ki eddig, pontosan milyen ügyben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!