Újabb brüsszeli testületben léptek ki az Európai Néppárt frakciójából a Fidesz képviselői

2021. október 13. – 12:15

Másolás

Vágólapra másolva

Frakciót váltottak a Fidesz képviselői a Régiók Európai Bizottságában: a helyi és regionális képviselőket tömörítő brüsszeli testületben a magyar kormánypárt tagjai eddig az Európai Néppárt csoportját erősítették, azonban az EPP és a Fidesz tavaszi szakítása után nem meglepő, hogy a képviselőknek távozniuk kellett az európai kereszténydemokraták soraiból.

Bár az Európai Parlamentben a fideszes EP-képviselők még függetlenként, azaz frakciótagság nélkül végzik a munkájukat, a Régiók Európai Bizottságában már átültek az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) csoportjába – erről elsőként Ujhelyi István írt a Facebook-oldalán szerda reggel. A szocialista EP-képviselő ugyan „megbízható forrásból” érkező információkról posztolt, azonban mindennél megbízhatóbb információnak számít, hogy már a Régiók Európai Bizottságának honlapján is az ECR-frakció tagjaiként vannak feltüntetve a Fidesz képviselői.

A Régiók Európai Bizottságának épülete – Fotó: Adrien Nowak / Hans Lucas via AFP
A Régiók Európai Bizottságának épülete – Fotó: Adrien Nowak / Hans Lucas via AFP

A 329 állandó (és szintén 329 helyettes) tagból álló bizottságba Magyarország 12 állandó tagot delegált, köztük a jobbikos Schwarcz-Kiefer Patrikot, aki függetlenként dolgozik, de ott van a bizottságban az MSZP-s Tüttő Kata és a DK-s Horváth Jácint is, akik az európai szocialisták frakciójában tevékenykednek, valamint az LMP-s Kóbor József, aki a zöldekhez köthető Európai Szövetség tagja.

A Fidesz új frakciójában, az ECR-ben a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) adja a legtöbb képviselőt – nem meglepő, hogy valószínűleg ezzel is igyekszik szorosabbra fűzni az uniós kapcsolatait a lengyel-magyar-tandem.

Másrészt pedig nem is lett volna alternatívája a fideszes régiós képviselőknek az új frakciótagságra: az európai szélsőjobboldali pártokat tömörítő Identitás és Demokrácia EP-képviselőcsoportnak ugyanis nincs külön frakciója a Régiók Európai Bizottságában.

Nem ez volt az első testület, ahol a Fidesz frakciót váltott: a strasbourgi székhelyű Európa Tanács parlamenti közgyűlésében még márciusban ültek át a magyar kormánypárti képviselők a Néppárt frakciójából az Európai Konzervatív Frakció és Demokratikus Szövetség nevű csoportba, ami főleg az ECR-hez kötődő pártok embereiből áll, írja az Azonnali.

Azonban sem a parlamenti közgyűlés, sem a régiós bizottság nem bír akkora súllyal az európai politikában, mint az Európai Parlament, ahol a Fidesz egyelőre még mindig nem csatlakozott másik frakcióhoz az EPP-ből való kilépés után. Bár július elején az Európa jövőjéről szóló konferenciára időzítve Orbán Viktor egy közös nyilatkozatot is aláírt több jobboldali európai párt vezetőjével, a miniszterelnök tervei a nagy európai jobboldali reneszánszról még nem váltak valóra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!