Egy lépéssel közelebb az új német kormány: a szocdemekkel egyeztetnek a Zöldek és a liberálisok

2021. október 6. – 14:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Közös kormányalakításról kezd egyeztetéseket a német Szociáldemokrata Párt (SPD) a Zöldekkel és a liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP), írja az MTI. A liberálisok már a szeptember végi választások után elkezdtek egyeztetni arról a zöldpárttal, hogy a szocdemekkel vagy a kereszténydemokrata CDU–CSU-val alkossanak koalíciót – most úgy tűnik, hogy a balközép pártnak nagyobb esélye van a kormányalakításra.

Korábban már írtunk arról, hogy bár az SPD végzett az élen a szeptember 26-i német szövetségi parlamenti választásokon, a kormányalakításhoz várhatóan hárompárti szövetséget kell alkotni a Bundestagban. Ebben mindenképpen helye lenne a Zöldeknek és az FDP-nek – azonban míg a liberálisok a CDU-val, addig a zöldpárt az SPD-vel alkotott volna koalíciót.

A kutatások szerint viszont a közvélemény inkább egy jelzőlámpa-felállást (a vörös SPD-vel, a sárga liberálisokkal és a Zöldekkel) tartott volna jónak, szemben egy Jamaica-koalícióval (a szocdemek helyett a fekete CDU–CSU-val). Arról nem is beszélve, hogy az SPD listavezetője, Olaf Scholz jóval népszerűbb kancellárjelölt, mint a CDU-elnök Armin Laschet: a Welt arról ír, Scholzot a németek 52 százaléka, Laschetet viszont csak 9 százaléka látná szívesen kancellárként.

Balról jobbra: a Zöldek plakátján Annalena Baerbock társelnök, az FDP plakátján Christian Lindner pártelnök, az SPD plakátján Olaf Scholz kancellárjelölt – Fotó: Wolfgang Rattay / Reuters
Balról jobbra: a Zöldek plakátján Annalena Baerbock társelnök, az FDP plakátján Christian Lindner pártelnök, az SPD plakátján Olaf Scholz kancellárjelölt – Fotó: Wolfgang Rattay / Reuters

Úgy tűnik, most már a liberálisokat is sikerült meggyőznie a Zöldeknek egy lámpakoalícióról, ugyanis a két párt egyetértésben javasolta Olaf Scholznak, hogy kezdjenek tárgyalásokat csütörtökön a hármas koalícióról. Bár sem a Zöldek társelnöke, Robert Habeck, sem az FDP elnöke, Christian Lindner nem zárna ki egy Jamaica-koalíciót, a két párt nem folytat párhuzamos tárgyalásokat a CDU–CSU-val.

Sőt, a bajor CSU elnöke, Markus Söder szerint a szerdai bejelentéssel a zöld-liberális tandem „de facto visszautasítja” a kormányalakítást a kereszténydemokratákkal.

Ennek ellenére a Welt beszámolója szerint Armin Laschet CDU-elnök továbbra is nyitott lenne egy jobbközép-zöld-liberális koalícióra.

A szeptember végi német választás eredményeiről és várható következményeiről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!