Nyomatékosan kéri az Európai Bizottság a tagállamokat, hogy fogadják el az új migrációs csomagot

2021. szeptember 29. – 16:17

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Bizottság kedden a tavaly szeptemberben bemutatott migrációs csomagjavaslatát kiegészítve új elemeket vázolt fel, köztük az embercsempészés elleni megújított európai uniós cselekvési tervet, valamint az illegális bevándorlók munkáltatóival szembeni szankciókról szóló kezdeményezést – írja az MTI.

Az embercsempészet elleni akcióterv megerősítésével kapcsolatban Ylva Johannson belügyekért felelős uniós biztos elmondta, hogy a legfrissebb adatok szerint az illegális bevándorlók mintegy 95 százaléka emberkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezetek segítségével jutott el az EU-ba. A kezdeményezés keretében a bizottság a Fehéroroszországgal kötött vízumkönnyítési megállapodás részleges felfüggesztését szorgalmazza, amely főként az Alekszandr Lukasenko vezette kormányzat hivatalnokait érintené. Margarítisz Szkínász, a brüsszeli testület európai értékekért felelős biztosa hangsúlyozta:

„Azok, akik Európa egységét akarják megbontani, csalódottak lesznek. Külső határaink közös felelősségünk, és a fehérorosz rezsim legújabb taktikái – konkrétan az állam által szponzorált embercsempészet – közös választ igényelnek.”

A javaslat egyben reagál arra is, hogy az állami szereplők a szabályozatlan migrációt eszközként használják. Az illegális bevándorlók munkáltatóival szembeni szankciókról szóló kezdeményezés uniós jogi keretet javasol a szabálytalan foglalkoztatás megelőzéséhez. Johansson azt mondta, hogy brüsszeli adatok szerint az európai munkapiac 17 százalékát ezen munkaerő alkalmazása teszi ki, ami amellett, hogy nem biztosítja a bevándorlók szociális jogait, kizsákmányoláshoz is vezet és jelentősen ösztönzi az illegális bevándorlást.

Az Európai Bizottság nyomatékosan felkérte az uniós tagállamokat az új migrációs csomag elfogadásra, mert álláspontjuk szerint annak javaslatai nagymértékben segíthetnek a tagállamoknak megoldást találni a jelenleg felmerülő problémákra. A legfrissebb adatok megerősítik, hogy a koronavírus-járvány miatt tavaly csökkent az illegális bevándorlók száma, azonban ez a visszaesés átmeneti volt. A törvénytelen határátlépések száma idén újra növekedett, különösen a Földközi-tenger középső és nyugati térségéből, illetve a keleti határok felől (Fehéroroszországból) érkező illegális bevándorlók esetében.

Az EU azzal vádolja Lukasenka fehérorosz elnököt, hogy az ő rezsimje szállít szándékosan menekülteket az uniós határokhoz, megtorlásul a fehérorosz rendszer elleni nyugati büntetőintézkedések miatt. Miután Raman Prataszevics újságírót Belarusz lényegében állami légi kalózkodással fogta el, újabb EU-s szankciók léptek életbe az országot 27 éve vezető Alekszandr Lukasenko rezsimje ellen, amely a tavalyi elcsalt elnökválasztás utáni tiltakozásokat példátlan keménységgel nyomta el, külföldre kényszerítve vagy börtönbe juttatva az ellenzéki vezetőket és civil tüntetőket. Lukasenko a szankciókra válaszul közölte, „nem fogja visszatartani a határainál megjelenő migránsokat és a kábítószert”, foglalkozzanak velük az EU-s szomszédok. Erről bővebben ebben a cikkben írtunk korábban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!