Kígyózó sorok a benzinkutaknál, harmadik napja tart a pánikszerű tankolás Nagy-Britanniában

2021. szeptember 26. – 12:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bár egyre többen számolnak be arról, hogy az Egyesült Királyságban a krónikus kamionoshiány miatt benzinkutakat kellett bezárni, vagy harmadik napja hosszú sorokban várakoznak a kutakon az autósok, Grant Shapps brit közlekedési miniszter szerint „nincs üzemanyaghiány”. A miniszter szerint az embereknek „ésszerűen” kellene viselkedniük, és csak akkor kéne tankolniuk, amikor az tényleg szükséges, írja a BBC.

A Telex több olvasója is jelezte, hogy országszerte sorok kígyóznak a benzinkutak előtt. „A lakóhelyem mellett is van egy kút, és láttam, hogy kiírták, hogy maximum 40 fontért lehet üzemanyagot venni, ez ólommentes benzinből nagyjából 30 liter. Ma reggelre teljesen elfogyott az üzemanyag és lezárták a kutakat. Hét éve élek itt, de én ilyet még nem láttam”, írta egyikőjük.

Fotó: Olvasónk, Kozma Gábor / Telex
Fotó: Olvasónk, Kozma Gábor / Telex

Egy másik olvasónk videót is készített a kocsisorról, miközben arról mesél, hogy tegnap látott egy riportot, amiben arról volt szó, hogy egy mentőautóból kifogyott a benzin és nem volt, hol tankoljon.

A brit közlekedési miniszter a BBC műsorában elmondta, hogy az üzemanyag-ellátási problémák a pánikszerű vásárlásoknak tudhatók be. Szerinte a helyzet magától rendeződni fog, mivel az üzemanyagot – ellentétben a világjárvány kezdetén tapasztalható vécépapírhiánnyal – nehéz tárolni.

A kamionoshiány egyébként egyre több ágazatban érezteti hatását az Egyesült Királyságban, legutóbb a BP jelentette be, hogy kutakat zár be, de a brit ellátási láncok akadozásáról már a Telexen is írtunk. Ennek köszönhető többek között, hogy a boltokban hiány van bizonyos termékekből és a Mekikben is fel kellett függeszteni a shake árusítását. A szupermarketláncok szerint a logisztikai munkaerőhiány a karácsonyi szezon áruellátását is veszély fenyegeti.

Egy gyűszűnyi vízzel eloltani a máglyát?

Shapps szombat éjjel bejelentette, hogy

ötezer külföldi kamionsofőr kaphat soron kívül átmeneti nagy-britanniai munkavállalási engedélyt, mindenekelőtt üzemanyag- és élelmiszerszállító teherautók vezetésére.

A brit kormány emellett lehetővé teszi a baromfifeldolgozó cégeknek 5500 szakképzett külföldi munkavállaló felvételét, szintén csak néhány hónapra. A toborzás októberben kezdődhet.

Mindeközben a miniszter felszólította az érintett cégeket, hogy a munkakörülmények javításával és a fizetések emelésével maguk is járuljanak hozzá a probléma megoldásához, a miniszter szerint ugyanis nem a külföldi munkaerő alkalmazása jelenti a hosszú távú megoldást, írja az MTI.

A szakmai szervezetek szerint ugyanakkor a bejelentett intézkedésekkel rövid távon sem lehet orvosolni a munkaerőhiányt. Ruby McGregor-Smith, a Brit Kereskedelmi Kamarák elnöke a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy a kormányzati lépések nagyjából annak felelnek meg, mintha valaki

„egy gyűszűnyi vízzel próbálna eloltani egy máglyát”.

A Brit Kiskereskedelmi Szövetség közleménye szerint a munkavállalási szabályozás bejelentett enyhítésének mértéke nem sokat javít a helyzeten, mivel egyedül a szupermarket-hálózatoknak legalább 15 ezer kamionsofőr felvételére lenne szükségük ahhoz, hogy a karácsony előtti időszakban teljes kapacitással, fennakadások és a választék szűkülése nélkül működhessenek.

Fotó: Olvasónk, Kozma Gábor / Telex
Fotó: Olvasónk, Kozma Gábor / Telex

Keir Starmer munkáspárti vezető szerint a helyzet a kormány részéről a „tervezés teljes hiányáról” tanúskodik. „Tudtuk, hogy amikor kilépünk az EU-ból, szükség lesz egy tartaléktervre a helyzet kezelésére”, mondta Starmer.

A britek aktuális logisztikai problémáiról, amelyek a Covid utáni gazdasági kilábalást is veszélyeztetik, itt írtunk bővebben. A probléma olyan súlyos, hogy a brit kormány emiatt máris újra akarja tárgyalni a kilépést követő gazdasági kapcsolatokról szóló, tavaly decemberben megkötött megállapodás Észak-Írországra vonatkozó részét az Európai Unióval.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!