Brit kamionoshiány: kifogyott az üzemanyag a BP több benzinkútján, átmenetileg bezárja őket a cég

2021. szeptember 23. – 19:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egyre több ágazatban érezteti hatását a krónikus kamionoshiány az Egyesült Királyságban, most a BP jelentette be, hogy kutakat zár be – írja a Bloomberg.

A brit ellátási láncok akadozásáról már a Telexen is írtunk, ennek köszönhető többek között, hogy a boltokban hiány van bizonyos termékekből és a Mekikben is fel kellett függeszteni a shake árusítását. A szupermarketláncok szerint a logisztikai munkaerőhiány a karácsonyi szezon áruellátását is veszély fenyegeti.

A kamionoshiány teljes Európát sújtja, de az Egyesült Királyságot fokozottan, ugyanis ott a koronavírus-hatáson felül a brexit is rontott a dolgon: sok külföldi sofőr hazament, és nem is akar visszamenni.

„Az Egyesült Királyságban néhány kiskereskedelmi egységünkben üzemanyag-ellátási problémákkal küzdünk. Sajnos néhány telephelyet ideiglenesen bezártunk, mert nem állt rendelkezésre ólommentes és dízel üzemanyag” – áll a BP közleményében. A cég a Tesco után az ország második legnagyobb benzinkút-üzemeltetője.

A britek aktuális logisztikai problémáiról, amelyek a Covid utáni gazdasági kilábalást is veszélyeztetik, itt írtunk bővebben. A probléma olyan súlyos, hogy a brit kormány emiatt máris újra akarja tárgyalni a kilépést követő gazdasági kapcsolatokról szóló, tavaly decemberben megkötött megállapodás Észak-Írországra vonatkozó részét az Európai Unióval.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!