Több kimenekített afgán is fennakadt az amerikai belbiztonsági átvilágításon

2021. szeptember 3. – 23:37

frissítve

Több kimenekített afgán is fennakadt az amerikai belbiztonsági átvilágításon
Kimenekítésre váró afgánok a kabuli reptéren augusztus 29-én. Koszovó ideiglenesen több ezer menedékkérőt fogadott be, amíg az átvilágításra várnak – Fotó: Armend Nimani / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az Afganisztánból kimenekítettek közül többen is fennakadtak az USA belbiztonsági átvilágításán – írja Alejandro Mayorkas belbiztonsági miniszter közlése alapján az NBC News. Többen is szerepeltek az USA által megfigyelt terroristák listáján. Ettől függetlenül az, hogy valaki nem ment át az átvilágításon, nem feltétlenül jelenti azt, hogy terrorista, vagy hogy fenyegetést jelent.

Hivatalosan még nem tudni, hogy mi lesz azokkal, akiket visszafordítanak, de az NBC két forrása szerint már nagyjából száz evakuált járt így. Ezt a hatóságok még nem erősítették meg, de elvileg közülük kettő jelent akkora fenyegetést, hogy Koszovóba akarják visszaküldeni őket, hogy ott várják meg a további vizsgálatok eredményét. A források szerint mindenkit, akinél hasonló aggályok merülnek fel, Koszovóba küldenek. Többen is azért akadtak fenn a szűrésen, mert bűncselekmények miatt korábban már deportálták őket az USA-ból.

Amerikai katonák a kimenekítettek számára felállított sátortáborban a németországi Ramstein légitámaszponton – Fotó: Uwe Anspach / DPA / AFP
Amerikai katonák a kimenekítettek számára felállított sátortáborban a németországi Ramstein légitámaszponton – Fotó: Uwe Anspach / DPA / AFP

Sokan nem közvetlenül Afganisztánból repültek az USA-ba, hanem egy harmadik országból, például Katarból, Koszovóból vagy Németországból. Mayorkas csak annyit mondott: próbálnak az adott országokkal megoldást találni azokra az esetekre, amikor valakivel kapcsolatban már a tranzitországban felmerül valamilyen aggály.

Az USA 400 szövetségi alkalmazottat és több száz, biometrikus azonosításhoz használt eszközt küldött ki a tranzitországokba, hogy a veszélytől távol, de még amerikai földön kívül átvizsgálják az USA-ba tartókat. Hasonló vizsgálatok várnak mindenkit, aki eljut Amerikába.

Mayorkas szerint augusztus közepéig 40 ezer embert menekítettek ki. 13 százalékuk amerikai állampolgár, 8 százalékuk állandó lakhellyel rendelkezik az USA-ban, 79 százalékuk pedig afgán származású. Ők vagy együttműködtek az amerikaiakkal, vagy veszélyeztetett csoportba tartoznak, például újságírók vagy női sportolók.

Egy névtelenséget kérő, belügyminisztériumi forrás szerint hiába jelentkezett rengeteg, a katonákat segítő afgán a nekik szóló különleges vízumért, legtöbbjüket nem evakuálták. Jen Psaki fehér házi szóvivő szerint 100-200 amerikai állampolgár van még Afganisztánban.

Németországban is történt hasonló

Az MTI szerint Németországba húsz olyan afgán érkezett a Kabulból induló, evakuálást végző járatokon, akiket már ismertek a német biztonsági szolgálatok. Ezt Horst Seehofer német belügyminiszter mondta pénteken.

Seehofer hangsúlyozta, hogy jelenleg húsz, biztonsági szempontból meghatározó esetről tudnak. Olyan emberekről van szó, akiket nem világítottak át megfelelően Kabulban.

Ez ebben az esetben sem azt jelenti, hogy mind terroristák:

vannak köztük erőszakos cselekmények elkövetéséért elítéltek, hamis okmányokkal utazók, és olyanok is, akiket már több éve kitoloncoltak Németországból.

Seehofer szerint bűnözőkön kívül többen ismertek a terrorelhárítási ügynökségek előtt is.

„Két körözött bűnözőt börtönbe szállítottak az ellenük érvényben lévő elfogatóparancsok alapján, két másik afgánt pedig őrizetbe vettek”

– jelentette be Steve Alter, a belügyi tárca szóvivője.

A német belügyminisztérium szerdán közzétett adatai szerint összesen 4587 ember – 3849 afgán és 403 német állampolgár – érkezett az evakuálást végző járatokkal Németországba. A belügyminiszter szerint volt olyan, aki hamis iratokkal érkezett, ezért kifejezetten fontosnak tartja a kimenekítettek átvilágítását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!