Sebastian Kurz: Amíg én vagyok a kancellár, nem fogadunk be embereket Afganisztánból

Legfontosabb

2021. augusztus 22. – 09:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Egyértelműen ellenzem, hogy mi most önként embereket fogadjunk be (Afganisztánból). Amíg én vagyok a kancellár, ez nem fog megtörténni” – mondta a PULS 24 nevű osztrák televíziós csatornának Sebastian Kurz osztrák kancellár. Ausztria a korábbi menekültválságban már több mint 40 ezer afgánt fogadott be, és ezzel jóval a százalékos arányon felül teljesített – tette hozzá a politikus.

A televíziós csatorna honlapján olvasható összefoglaló szerint a menekültek befogadása helyett Ausztria azon az állásponton van, hogy helyben igyekszik segíteni a helyzet javításán. „Ami a nők jogait és a civil lakosság biztonságát illeti, ezen a területen nagy felelősségünk van” – mondta Kurz.

A Reuters összefoglalója szerint Kurz arról is beszélt, hogy az Afganisztánból menekülő embereknek a régióban kellene maradniuk. A szomszédos Türkmenisztán és Üzbegisztán csak 14, illetve 13 afgán menekültet fogadott be, ami megegyezik az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága által közzétett adatokkal.

Ausztria a 2015 és 2016-os európai migrációs válság idején lakossága több mint egy százalékának megfelelő számú menedékkérőt fogadott be. Több mint 40 ezer afgán menekült él nyugati szomszédunkban, ami a második legnagyobb szám Európában Németország után, ahol 148 ezren vannak – derül ki az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) 2020-ra vonatkozó adataiból, amelyeket az MTI ismertet . Ausztria lakossága kilencszer kisebb, mint Németországé. Kurz karrierjét a bevándorlással szembeni kemény fellépésre építette, 2017 óta minden parlamenti választást megnyert – írta az MTI.

Magyarország az osztrákhoz hasonló állásponton van, azzal a különbséggel, hogy korábban sem fogadott be menekülteket nagy számban. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy nyilatkozott: a nemzetközi közösségben „cirkulálnak” olyan dokumentumok, amelyek arra szólítják fel az egykor Afganisztánban csapatokkal rendelkező országokat, és általában a nyugati országokat, hogy mindenfajta korlátozás és szűkítő kitétel nélkül fogadjanak be afgán migránsokat.

Magyarország nem fogad mindenfajta korlátozás nélkül afgán migránsokat, a magyar kormány nem hajlandó a magyar emberekkel megfizettetni ennek a hibás geopolitikai döntésnek és az elhibázottan végrehajtott geopolitikai akciónak a következményeit -mondta Magyar Levente. Azokon viszont segít Magyarország, akik az elmúlt húsz évben tolmácsként vagy más minőségben dolgoztak a magyar csapatoknak.

Első lépésben az Afganisztánban rekedt magyarok kimenekítése zajlik. A kormány eddig 78 embert helyezett biztonságba, 26 magyart a hollandok menekítettek ki. Orbán Viktor vasárnap reggel a Kossuth rádiónak azt mondta: vannak kint magyar katonák, akik azon dolgoznak, hogy elhozzák az országban lévő magyarokat és azokat az afgánokat, akik veszélyben lehetnek.

Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton azt mondta: Törökország nem tud megbirkózni egy újabb menekülthullámmal. Törökország az EU-val kötött megállapodás értelmében az elmúlt években mintegy 5 millió menekültet fogadott be. Erdogan telefonon beszélt Angela Merkel német kancellárral,a kinek azt mondta: „Elkerülhetetlen egy újabb migrációs áradat, amennyiben nem hozzák meg a szükséges intézkedéseket Afganisztánban és Iránban”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!