Később állhatott le a királyi család Harryék támogatásával, mint ahogy ők állították

2021. június 24. – 10:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hónapokkal azután is jelentős összegeket kaphatott Harry herceg és Meghan Markle a királyi családtól, mint ahogyan azt a függetlenséget választó, címeikről és kötelezettségeikről lemondó házaspár állította – közölte a BBC szerint Károly herceg hivatala. A trónörökös kisebbik fia Oprah Winfrey-nek adott interjújában azt állította, hogy 2020 első negyedétől már nem folyósítottak nekik pénzt.

A londoni cáfolat a királyi család éves költségelszámolása után jelent meg, amely szerint a 2020–21-es adózási évben 87,5 millió font (36 milliárd forint) költségvetési pénz jutott a királyi családra. Egy évvel korábban 65 millió font ment el erre a célra az adófizetők pénzéből.

Károly herceg két fia – a sorban trónörökösként utána következő Vilmos herceg és öccse – 4,5 millió fontos tétel volt a költségvetésben.

Ennek megfelelően Harry és Meghan Markle 2020 nyaráig kapott – lényegében állami – támogatást a család révén. Harry azt mondta a már említett interjúban, hogy csak édesanyja, a néhai Diana hercegnétől kapott hétmillió fontos örökség állt rendelkezésére ahhoz, hogy feleségével együtt új, független életet kezdjen.

A családdal való szakításra elmondásuk szerint azért volt szükség, mert a sajtó és részben a család is ellenséges volt Meghan Markle-lal szemben. Harry rasszizmust is sejtetett, és nem akarta, hogy feleségének is ugyanaz a sors jusson, mint édesanyjának, akit szintén fojtogatott a királyi család és a sajtó légköre, és válása után fotósok elől menekült új párjával, Dodi al-Fayeddel, amikor halálos autóbalesetet szenvedtek.

Azt azonban a királyi család is megerősítette, hogy Harry és felesége – formálisan még mindig Sussex hercege és hercegnéje – 2020 nyara után már anyagilag függetlenekké váltak. (Ebben segítette őket, hogy podcastsorozat elkészítésére szerződést kötött az általuk létrehozott médiacéggel, az Archewell-lel a Netflix.)

Harryék szóvivője azzal reagált, hogy az interjúban valójában az első pénzügyi negyedévre gondoltak, ami áprilistól júliusig tart. Szerintük emiatt nincs valójában ellentmondás. Károly herceg hivatalának szóvivője ezt azzal kommentálta, hogy ő nem mondja, hogy a két időintervallum „drámaian különbözne”, „csak a tényeket tudom közölni”.

A támogatás előtt a keresztnév körül is volt ellentmondás

A párnak nyáron megszületett második gyereke is. A kislány a Lilibet Diana Mountbatten-Windsor nevet kapta. Valójában a vezetéknév sem egyszerű kérdés a királyi családdal szakító Harry esetében – ő Wales vezetéknéven szolgált a seregben, ahogyan bátyja is –, de lányánál a keresztnév is külön téma volt, mivel egyik keresztneve Harry édesanyjára, a másik pedig a királynőre utalt. II. Erzsébet ugyanis becenévként a Lilibet nevet kapta, mivel kicsi gyerekként az Elizabethet nem tudta kimondani.

Harryék a sajtónak azt mondták, nem adták volna a Lilibet nevet lányuknak, ha ezt a királynő nem támogatta volna. Harry elsőként állítólag II. Erzsébetet hívta a kislány – a királynő 11. dédunokája – születésének hírével. A Buckingham-palota egy forrása azonban azt közölte, hogy a királynő véleményét nem kérték ki előzetesen a keresztnévvel kapcsolatban.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!